Zárás

Sziasztok!
Mivel többen is kérdezgettetek a folytatásról, döntést kellett hoznom. Először folytatni szeretem volna a blogot, de amint hozzáláttam nem tudtam hogyan folytatni. Nagyon sajnálom, hogy csalódnotok kell bennem, azonban képtelen vagyok tovább vinni ezt a blogot. Szóval eljött a zárás ideje. Köszönök mindent, a feliratkozókat, a kommenteket, díjakat mindent, amit adtatok nekem! Azt, hogy olvastátok a blogot, ami valljuk be elég kis nyomira sikeredett. A legsablonosabb témát választottam. Nem tudok a zárás miatt elégszer bocsánatot kérni!

Viszont, aki egy kicsit is szereti/szerette az írásomat, nézzen be az új blogomba.

HOLOGRAM - HARRY STYLES 

7.rész "Büntetés"

Kedves olvasóim! Meg is hoztam a friss részt, ami lényegesen hosszabb lett, mint az előző. Sok benne a leírás, viszont ennek ellenére remélem tetszeni fog! Köszönöm a kommenteket, s a pipákat is. Jó olvasást!

Egy dohos, cigi szagtól bűzölgő pincében ébredtem. Szemeim nem éppen a legjobb minőségű képet szolgáltatták, látásom homályos. Kezeim, s lábaim meg voltak kötözve, s egy elég kényelmetlen matrac feküdt alattam. Miért ilyen ismerős nekem ez a szituáció? Hasamat megtornáztatva kerültem ülő pozícióba. Látásom mostanra már kitisztult, s fel tudtam térképezni a szobát. Mint egy villám, olyan gyorsan csapott meg a felismerés. Itt vagyok a hotel pincéjében! Ijedtemben ismét körülnézek, nincs-e társaságom. Szerencsére egymagam vagyok, de úgy érzem, nem sokáig élvezhetem a magányt. Reménykedek benne, hogy Niall fog ismét bejönni az ajtón. Pár csendes perc után lenyugodtam, s folytatni próbáltam a körülbelül egy hete elkezdett tervem. Mikor először voltam itt ki tudtam szabadítani a lábaimat. Azonnal ezzel kezdtem foglalatoskodni, azonban a mostani csomó feszesebb és erősebb volt. Semmi lehetőséget nem adtak a kiszabadulásomra. Agyam ismét kezdte elveszíteni a józanságát, így hátradőltem, s vettem pár mély lélegzetet. A Niall-el töltött idő alatt megtanultam, hogy sosem kell hagyni, eluralkodni a félelmet, hiszen akkor nem tudom átlátni a helyzetem. Mint legutóbb most is megláttam az ablakot, s mint a giliszták odacsúsztam alá. Rettenetes fájdalmas volt ez a két-három méter, de felállni sajnos nem tudtam. Kicsit sem lepődtem meg, hogy zárva van. Magamat felülmúlva tapasztaltam meg, hogy a helyzethez képest nem pánikolok. Azt hiszem elegem volt már a félelemből és a hozzá társuló érzésekből. Hallgatózni kezdtem, azonban semmit sem hallottam. Mintha senki sem tartózkodna velem egy szinten. Visszakeveredtem a matracra, majd vártam. Fogalmam sem volt mire, de vártam. Előbb utóbb valakinek értem kell jönnie. Azt már tudom, hogy nem fognak bántani, így semmi félni valóm sincs. Véleményem ellenére remegek. Nem sokkal később egy ajtó nyílását hallom. A hang irányába kapom a fejem, azonban a várt személynél, egy teljesen más alak lépett be. Nem tűnt veszélyesnek sőt, egy laza kék ingem, s egy feszülős fekete nadrágot viselt. Kezében egy öltönyt fogott, amit később letett egy székre. Haja tökéletesen be volt állítva, lábfejeit egy szintén fekete lakkcipő öltöztette. Első látásra ügyvédnek ítélném, bár abból ítélve, hogy itt dolgozik, nem igen hinném. Felém közelített, elegáns ingének ujját feltűrte, majd megállt előttem.

- Tudod, mit érdemelnek a szökevények? – kérdezte, s egészen az arcomba hajolt. Éreztem leheletét, mely túlzottan mentolos volt. Próbáltam tőle hátrébb húzódni, azonban éppen csak pár centit sikerült megtennem.

- Válaszolj! – üvöltése hirtelen töltötte be az egész teret. Nem legesen ráztam meg a fejem. Államnál fogva kényszerített, hogy szemébe nézzek. Kuncogni kezdett, s pár pillanat után égető fájdalmat éreztem az arcomon. Megütött. Könnyeim ismét utat nyertek maguknak.

- Ha továbbra is folytatod a sírást, kapsz még egyet. – ajkaimba harapva próbáltam elnyomni a kikívánkozó érzéseimet, kisebb-nagyobb sikerrel. A férfi fölállt, majd telefonálni kezdet. A tárcsázott személy szinte azonnal felvette a telefont, s beszélgetésbe elegyedtek. A hallottak alapján a főnökével beszélt, méghozzá rólam. Egy jó darabig arról folyt a szó, mihez is kezdjenek velem, majd Niall-ra terelődött a téma. Próbáltam figyelni, hátha visszakerülök hozzá, de semmit sem hallottam.

- Rendben, úgy tűnik elvesztetted a sérthetetlenségedet bogaram. A többiek rettenetesen berágtak rád a kis magánakciód miatt. Az én feladatom az lesz, hogy megtanítsalak nyugton ülni a fenekeden. – félelmem egyre csak nőtt. Most meg fog kínozni? És hol van Niall? Vajon, ha itt lenne neki kéne ezt csinálnia? És miért gondolok Niall-re? Hiszen ő is csak egy közülük. Az igazság az, hogy nekem félni kéne tőle, de jelen pillanatban tőle várom a megváltást. Még sosem adta jelét, hogy bánta. Persze, tudom, naiv vagyok. Gondolatmenetemből egy éles fájdalom zökkentett ki, amit a kezemre mért. A fájó pontra pillantottam, ahol egy nagy piros folt éktelenkedett. Támadómra néztem, aki egy pisztoly végével okozta a sebet. A levegő a torkomon akadt, eszméletlenül nagy kínt jelentett a sérülésem. Biztos voltam benne, hogy a csontos is megzúzódott, valamilyen mértékben. A következő ütést a homlokomon éreztem. Bőröm felrepedt, s egy vércsepp gördült végig arcomon. Az eddig érzett fájdalom a háromszorosára terjedt. Fejemet alig bírtam felemelni. Mire sikerült újra visszanyernem valamelyest a tudatom, vissza is tért a kínzásomhoz. Súlyokat pakolgatott elém, majd egyenként helyezte őket lábfejeimre. Először csak két kilót tett rám, majd öt percenként duplázta. Üvöltöttem a fájdalomtól, pedig még csak hat kiló volt összesen lábaimon, és ahogy néztem nem akarja egy darabig abbahagyni. Már lassan olyannyira elzsibbadtak lábaim, hogy nem érzetem őket. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy nem bénultam-e le. Mikor látta, hogy kezdem megszokni az érzést, újabb két kilót tett lábaimra, s újra pisztolyáért nyúlt, amellyel ismét megütötte a zúzódás helyét. Ismét hangom töltötte meg a teret, majd megkönnyebbülést éreztem. Mint kiderült megszabadított a lábaimat préselő súlyoktól. Lábfejeimben lévő csontok bizonyára elvesztették sértetlen állapotukat, hiszen nem csak rám tette, rám dobta a nehéz tárgyakat. Arcom mostanra teljesen könnyáztatta lett. Folyamatosan szipogtam, s olykor kifújkáltam az arcomba lógó tincseket. Vártam a következő lépését.

- Ezeket már csak azért, hogy száz százalékig menjek. – vigyorgott, s háromszor teljes erejéből hason ütött. Fájdalmam már csak nyöszörgéssel tudtam kimutatni. Még egy utolsó csapást mért orcámra, majd eltávolodott tőlem. Zihálva nyugtatgattam magamat, miszerint már mindennek vége, s csak egy kicsit kell bírnom a fájdalmat. A tag eloldozott, majd óvatosan visszafektetett a matracomra. Egy lepedővel fedte be remegő, sajgó testem. Sóhajtott egy nagyot, s mint egy végszó kezdett el csörögni a telefonja. A mellettem elhelyezett székről levette zakóját, majd annak zsebébe nyúlt, s vette elő a rezgő tárgyat. Megnyomta a zöld gombot, s a füléhez emelte a készüléket. Hallgatózni próbáltam, de testem túlfáradt volt, s lélegezni is alig volt időm. Torkom égett, szemeim automatikusan csukódtak le. Egészen addig, míg egy mély baritonnal rendelkező pasa, azt nem állította, hogy Niall eltűnt. A hírek szerint valami rosszul sült el a legutóbbi átvételnél, s valaki meg is hallt. Niall-t és valami Lou nem kerültek elő. Mikor a férfi letette a telefont, egyből faggatni akartam, azonban ehhez is túl gyenge voltam. Lélegeztem pár nagyot, s újra megpróbálkoztam a beszéddel.

- Mi van Niall-el? – hangozz el a kérdésem, igaz akadozva; miden szó után meg kellett állnom levegőt venni. Nagy ára volt igaz ennek a mondatnak, hasizmaim ismét fájni kezdtek, s ennek következtében köhögtem is. A fájdalom nem kívánt szűnni. A velem szemben lévő alak csodálkozott a kérdésemen, utána minden szó nélkül hagyott egyedül.

*Niall szemszöge*

Már hallottam jönni a következő osztagot, mikor a terv közepénél tartottunk. Semmi esélye, hogy beváljon, de mindenképp meg kell próbálni. Gyorsabban kezdjük kapkodni magunkra a ruhákat. Túl sok idő ment el vele, hogy a két hullát a saját ruháinkba öltöztessük. Így is hanyagok voltunk, azonban mire beértek, mi már a padlón feküdtünk a katonák egyenruhájában. Kis idő múlva már kint találtuk magunkat, rengeteg hulla között. Az csodálatos, hogy idáig eljutottunk, de hogyan fogunk kijutni, mikor mindenhol örök vesznek minket körül. Résnyire kinyitottam a szememet, s ha jól láttam egy halottas kocsival viszik el az élettelen testeket. Luke-ra pillantottam, s tudtam, ugyan az a dolog jár a fejünkben. Ezek tényleg annyira kezdők, hogy nem veszik észre a tényt; mi teljesen ismeretlenek vagyunk. Egy jó szervezet alapszabály, hogy ismered a társaidat. Viszont, az is mutatja újoncúságukat, hogy pulzust sem néztek. Közeledett felénk valaki, mire gyorsan visszavettük a dermedtséget. Minket is a kocsiba tettek, s a jármű hamarosan el is indult alattunk. 

6.rész "Kísérlet"

Kedves olvasóim! Itt is vagyok az új fejezettel. Ez a rész nem lett valami eseménydús, s elég rövid is, de remélem azért elnyeri majd a tetszéseteket! Jó olvasást!

Amilyen gyorsan csak tehettem elsütöttem a fegyvert, azonban a fickó remek reflexeinek köszönhetően, a golyó egy társát találta el, ugyan is maga elé húzta. Újra megismételtem tettemet, viszont most már több sikerrel.  A lőszer vállon találta, majd pár másodperccel később a második nyakon. Közben a fegyver tulajdonosa földre kényszerítette Luke-ot, s felém is megindult. Persze a hülye is tudta, hogy fegyverrel a kezemben nálam van az előny. Ellenfelem sem volt ostoba, s ennek teljes tudatában nyomott meg egy vörös gombot, ami az egész épületben riadót csapott ki. Vízhang kíséretében célt talált a kilőtt töltényem. Újabb hulla feküdt a padlón.

- Gyerünk, keresnünk kell egy rejtekhelyet. – szólt Luke. Viharos tempóban kezdtünk újabb tervet szőni, sikertelenül. Csak egy üres szoba, semmi több. Oda szaladtam a főnökükhöz, s tőle is elvettem a fegyverét, majd dobtam át társamnak. Nekem már csak pár töltényem maradt, s ahogy láttam partnerem sem bővelkedett belőlük. Egybevéve 10 lőszerünk volt. A túléléshez való esélyeink talán rajta sincsenek a skálán. Egy erőteljes lökés árán törték be az ajtót, de mielőtt akár mit is tehettek volna, mi lecsaptunk. Szerencsénkre egy hat főből álló csapat érkezett a kivégzésünkre, akiket könnyű szerrel, az ajtó mögül le tudtunk szerelni. Már csak egy harcos maradt életben. Mindketten rászegeztük a halált nyújtó pisztolyt, mire ő eldobta sajátját, s felemelt kezekkel várta a sorsát. Közelebb mentem hozzá, s elvettem a névjegyét.

- Jones Hall. – olvastam fel hangosan a kártyán található nevet.

- Gondolkodjunk okosan. – kezdett el lépegetni a szobában Luke – Te ezt még megúszhatod. Csak annyi a dolgod, hogy szólj a soron következő egységnek, hogy sikerrel elvégeztétek a munkátokat. Mi szépen kisétálunk innen, s te túléled. Viszont, – emelte meg hangját, hogy elérje a kellő hatást – ha inkább más utat választanál, gondolj arra, hogy mi kijutunk innen, s keservesen meg fogsz fizetni. – az ember értette a célzást. Nagyon úgy tűnt, családja élete fontosabb, mint mi. Óvatosan emelte fel az adóvevőt, s nyitotta szólásra a száját, amin azonban egészen különböző szavak jöttek ki, mint mi azt vártuk. Újabb csapatot szólított fel. Hamar őt is kiiktattuk, majd a csata helyett mást terveltünk ki. Az ajtót amennyire tudtuk visszaállítottuk eredeti helyzetére, s csak reménykedtünk, hogy elegendő időnk lesz a terv végrehajtására.

*Violet szemszöge*

Miután a nyugtatót és a fájdalomcsillapítót is megvettem, visszatértem a kis búvóhelyemre. A nyugodt alvás érdekében két tablettát is beszedtem, majd összekuporodva bebújtam az ágyamba. Míg álom nem jön a szememre, gondolkozni kezdek. Amint adódik lehetőségem, el kell mennem. Pontosan emlékszem az első találkozásunkkor Niall azt monda: „Nyugi, én, nem akarlak a holtak közé sorolni. Azonban mások oly szívesen vennék, ha csak úgy odadobnánk téged eléjük”. Vajon a portás is nekik dolgozik? Mármint Niall csapatában van? Vagy esetleg a mások csapatát erősíti? Azonban meglehet, hogy csak egy átlagember. Viszont nem hagy nyugodni; miért nézett olyan sokáig? Szemhéjam lassan lezárja látásom, s a nyugtatók segítségével végre sikerül álomba szenderülnöm.

Hangos kopogásra pattannak ki szemeim, s robbanok ki az ágyból. A hang megszűnik, majd egy éles hang helyettesíti.

- Kisasszony, kérem! A személyzet egyik tagja küldött. Ajándékcsomagja érkezett. – testem remegni kezdett, a félelem minden porcikámat átjárta. Kellet egy perc, mire reagálni tudtam erre, s ajtót nyitottam, persze csak félig. Nem óhajtottam, még véletlen sem megadni az idegennek azt a lehetőséget, hogy be tudjon férkőzni a szállásomba. Szó nélkül, gyorsan kaptam ki a kezei közül a nekem címzett dobozt. A bejáratot szolgáló tárgyat villámsebességgel zártam vissza, s magamhoz híven kétszer is ráfordítottam. A meglepetés csomagtól levert a víz, mintha csak pestist terjesztene dobtam el. Kínomban, már szó szerint a hajamat tépkedtem, s sírtam. Tudtam, ez a kis doboz azt jelenti megtaláltak. Nem lesz könyörület. Bő, egy órát töltöttem az érzéseim kiadásával. Dühöngtem, féltem, s akárcsak egy kis óvodás, aki nem kapta meg a játékát, csapkodtam magam a földhöz. Mikor sikerült lenyugodnom, értelmetlen módon éreztem magam tisztának, s gondtalannak. Persze az utóbbit csak részben. Könnyeim még mindig nedvesítették arcom, nem akart abbamaradni. A levegőt kapkodva tudtam tüdőmbe juttatni, nyugtalanságom miatt. Térdeimen kúsztam oda, az elhajított tárgyhoz. Nem éreztem magam sem érzelmileg, sem fizikailag elég erősnek, hogy kinyissam, ennek ellenére szeretném minél hamarabb átesni rajta. Nehézségek árán, de képes voltam eltávolítani a doboz tetejét, s csodálkozva állapítottam meg, üres. Most már semmit sem értek. A fejem az ablakok között cikázott, hátha figyel valaki, viszont nem láttam senkit.

- Csak legyen már vége. – motyogtam magamban. Tekintetem a doboz tetejére tévedt, ugyanis vissza akartam tenni. Kisebb szívrohamot kaptam, mikor megláttam rajta az írást.

Látlak!

Ismételten az ablakok felé néztem, viszont most is hiába. Könnyeim újra arcomat kezdték átszelni. A fürdőbe rohantam, s a tükrön is várt egy felirat.

Ha, azt hiszed, hagyok egy ilyen értékes kincset elfutni, mint te. Nagyon tévedsz!

Túl sok volt ez nekem egyszerre. A fejem egyre nehezebb kezdett lenni, s talpam alól kicsúszott a föld. Nagy koppanással értem földet a fürdő kemény padlóján, s hunytam le a szemem.

5.rész "Kínvallatás"

Kedves olvasóim! Már jó rég nem hoztam semmit, s a záráson is elgondolkoztam. Azonban nem vitt rá a lélek. Köszönöm az eddigi támogatást, s a kedves szavakat! A részek most már hétvégente fognak jönni, ami azt jelenti, hogy a következő rész szombaton már elérhető lesz! Remélem tetszeni fog nektek ez a rész is, jó olvasást!

Luke nagy léptekkel közelítette meg a testet, majd nézte meg a pulzusát. Tekintetét rám kapta, s megrázta a fejét. Tudtam, hogy azonnal értesíteni kell a főnököt, azonban mielőtt még tárcsázhattak volna a számot, valaki egy erőteljes ütést mért rám, s szép lassan összerogytam.

Szemeim azonnal kipattantak, mikor lövés zaja töltötte be a teret. Fekvésből átváltottam ülőpózba. Rögtön körbenéztem, majd megakadt a pillantásom a székben ülő szőke srácon. A golyót a lábfejébe kapta, ami azt jelenti, hogy ez egy kínvallatás akar lenni. A gyanúm be is igazolódott, mikor komolya fenyegetések között ismét rákérdezett ki a vezér nálunk. Mindannyian kaptunk efféle kiképzést, bár amennyire én láttam Luke igen csak kezdett megtörni. Nem is csodálom, hisz’ zúzódások vannak a kézfején, arcán és egy elég mély vágás is helyet kapott a felső karján. Ezek ellenére ő még mindig nem adta be a derekát, s elküldte a férfit a fenébe.

- Keh, nincs időm veled szórakozni! – ordította, s a pisztolyát a társam homlokának nyomta. Luke nem ijedt meg, sőt pimaszul mosolygott. A vallató ahelyett, hogy meghúzta volna a ravaszt, erősen arcon vágta a fegyverrel őt. Szeme megakadt rajtam, s bólintott egyet a másik őrnek. Kihurcoltak engem is, s egy székre vágtak. Karjaim, lábaim egyaránt össze voltak kötve, s egy vízzel teli vödör helyezkedett el előttem. Tudtam mi lesz a sorsom. Addig fognak a víz alatt tartani, míg a halál peremére nem jutok, majd visszarántanak. Ez a rémálmom. Estem már át ezen, egyszerűen borzalmas. Nem jutok levegőhöz és közben abszolút tehetetlen vagyok. A kopasz tetovált arcú pasas most hozzám jött. Rápillantottam partneremre, akit éppen visszakísértek a kihalt cellánkba. Tudtam, hogy gondolkozik már a kiszabadulásunkon, s nekem is ezt kell tennem. Tekintetem újra meg újra végigfuttatom a szobában, azonban sehol egy ablak, amin ne lenne rács.

- Tehát, Niall. Sokat hallottam már rólad és a szövetségről. Szeretném, ha mindenről kitalálnál. – rossz duma. Mind ezzel kezdi ahelyett, hogy alkut ajánlana. Vicces, de sokkal inkább beválik, mint ez. A legutóbbi társam is belement egy ilyen alkuba, s miatta kellett az üzletet átköltöztetni Amerikából egészen pontosan New York-ból Londonba.

*Violet szemszöge*

Amióta tudomásom van arról, hogy Niall elment, keresgélem a kiutat, de hiába. Az ajtó gondosan bezárva, az ablakok csakugyan. Egyetlen egy ablak van nyitva, a fürdőben, de azon nem tudok kijutni. Míg a házban barangoltam, olykor éreztem magamon valakinek a tekintetét, viszont akárhányszor is néztem hátra, vagy ki az ablakon nem volt ott senki. Végső lehetőség ként megragadtam egy széket, s kitörtem az ablakot. Rettegtem a gondolattól, hogy Niall akármikor hazaérhet. Gyorsan másztam ki az ablakon és futottam, ahogyan csak tudtom. Nem érdeketek a dolgaim, csakis az eljövő szabadságra gondoltam. Paranoiám miatt rengetegszer körülnéztem, hátha követ valaki, de sosem láttam magam körül ugyanazt az embert kétszer. A pénzem és a házban talált aprót elhoztam magammal, ezáltal megszállhatok egy olcsó motelban.

- Jó napot! – köszöntöttem a recepcióst, aki ugyan így tett. Volt benne valami furcsa, mivel elég sokáig nézett. Nem voltam benne biztos, hogy valóban így lenne, csak bebeszélhettem magamnak.

- Milyen szobát szeretne? – szegezte nekem a kérdést. Elmagyaráztam, hogy egy egyágyas fürdőszobás, viszonylag olcsót szeretnék, három napra. Meg is kaptam a kulcsot, miután kifizettem a szobát. Jár hozzá két étkezés reggeli és a vacsora, így legalább ezzel nem kell bajlódnom. Maradt még elég pénzem, hogy vehessek holnapra pár ruhadarabot, de a mi azt illeti, kimenni is félek. Ismerem, ezt a környéket a közelben van egy kínai. Talán később, ha megnyugodtam lenézek. A szobába érve körbenéztem. Nem valami tágas, nem is vártam. Nekem most pont ez kell, úgy érzem, kisebb térrel biztonságban vagyok. Szinte az egész birodalmam belátom. Befejezve a bámészkodást mentem a zárhoz, s fordítottam el kétszer is. Az ágyhoz érve leültem a szélére, s beletúrtam hosszú hajamba, miközben élesen belélegeztem a levegőt. Bele sem merek gondolni mi, történne, ha Niall vagy az egyik társa rám talál. Akkor aztán végleg elbúcsúzhatok az életemtől. Testem még mindig remeg, sokk hatása alatt vagyok. Fejem óvatosan hajtom a párnára, s takarózok be. Próbálok megnyugodni és aludni egy jót, azonban minden egyes szösszenetre, ami a szomszédos szobákból jön, felkapom a fejem. A fürdőbe megyek, annak reményében, hogy találok valami nyugtatót, de ez nem megszokás még egy szállodában sem. Kinyitom, a falra felszeret, tükörrel ellátott szekrényt, azonban üres volt. Visszacsuktam, s egy pillanatra a tükörre pillantottam. Niall ott állt a hátam mögött, viszont mire megfordultam eltűnt. Csak képzelődtem! Tenyerem szívemre helyeztem, s visszamásztam az ágyba. Túl gyáva voltam elmenni a rendőrségre és feldobni őket. Ez egy hatalmas szervezet, biztosan megöletnének valakivel. Pár perccel később, minden bátorságom összeszedve fogtam magam, s elmentem ruhákért. Nem sokkal később sértetlenül érkeztem meg az üzletbe, ahol megcsapta szagló szervez az a bizonyos kínai áruház szag. Utam egyből a leggingsekhez vezetett. Egyből vettem három feketét, majd egy melegítőt is beszereztem.  Ezek után még pár egyszerű fekete-fehér pólót is vettem. Miután elhagytam az üzletet a gyógyszertár felé szedtem a lábaim. Ismét éreztem, hogy kezdek bepánikolni. Minél gyorsabban akartam végezni a dolgaimmal, s visszamenni a motelbe.

*Niall szemszöge*

Folyamatos zihálásom töltötte be a teret, s mikor megunták kínzásom visszadobtam Luke-hoz.

- Hogy vagy? – kérdeztem rögvest, amint meg tudtam szólalni. Kacagni kezdett a kérdésemen, s én is így tettem.

- Ennél rosszabbat nem is kérdezhettél volna. – nevetett tovább.

- Kitaláltam valamit. Mikor legközelebb kivisznek, megpróbálom elvenni a fegyverét és lelövöm azt a barmot. Persze ezzel majd az egész őrség minket fog célba venni, de ha úgy csináljuk, mint eddig, nem lesz baj. – tudtam, hogy nincs mit veszítenünk, így belementem. Megbízok benne, ő az egyik legjobb. Belelendültünk az akcióba, amint eljött az újabb vallatás ideje. Luke, mint ahogy megbeszéltük, az összekötözött kezével megragadta a fegyvert, s átdobta nekem, s én azonnal célkeresztbe vettem a kopasz fickót.

4.rész "Megbízás"

Kedves olvasóim! Meghoztam a 4.részt is és Karácsony közeledtével egy kis meglepetést is: most te döntheted el, hogy is folytatódjon a történet. Küldd el a saját kis ötleted a holivia@freemail.hu-ra. Amelyikben a legtöbb fantáziát látom, azt az ötletet fogom felhasználni! Köszönöm a visszajelzéseket, jó olvasást!

- Készülj fel, mert nem leszek kímé… - mondatát nem tudta befejezni, mivel egy újabb csapat idegen fickó rontott be a szobába. Fegyverrel a kezükbe. Kezeimmel azonnal takarni próbáltam magam, míg a fegyveres fickók a támadómat kényszerítették a földre. Szemeimmel Niall-t kerestem, de ő sehol sem volt. Ruháimat felkaptam a földről, majd magamra rángattam azokat. Mikor felnéztem egy kopasz, kissé túlsúlyos férfival találtam szembe magam.

- Gyere, visszaviszünk a rejtekedbe. – húzott derekamnál fogva. Nem tiltakoztam, csak „haza” akartam menni, s aludni egy jót, biztonságban. Észre sem vettem, de egyre inkább kezdek ragaszkodni a Szöszihez, s bízni benne. Hiszem neki, hogy meg tud védeni még a történtek után is. Az elmúlt pár órában csakis arra tudtam koncentrálni, hogy mennyire is vágyom a közelségére. Figyelmem a folyosó végére irányult ahol is éppen szétverik, s bilincsbe fogják a kezeit.

Pár óra múlva, miután átestem egy rutinvizsgálaton hazafuvaroztak. Niall már kint várt a ház előtt. Amint megláttam rögvest kiszálltam a járműből, s felé kezdtem rohanni, majd a karjaim közé zártam derekát. Magam sem tudom miért tettem, de ez megnyugvást jelentett. Könnyeim utat törtek maguknak, keservesen sírni kezdtem. A legnagyobb meglepetésemre Niall kezét éreztem a magamon, nyugtatóan simogatott, míg másik kezével derekamat ölelte. Váltottak még pár szót a sofőrömmel, majd bementünk. Én még mindig nem szakadtam el tőle, jelen pillanatban ő az egyetlen, akire támaszkodhatok. Igaz ez kicsit furán hangzik, én sem értem hogyan változhatott meg ilyen gyorsan a nézőszögem őt illetve. A nap elején még féltem tőle, sőt ők raboltak el, s itt tartanak távol a szüleimtől. Kényszerít, hogy drogokat áruljak, s fegyvereket szállítsak le. Azonban azt még mindig nem tudom miért is vagyok itt. Mire feleszméltem már a kanapén ültünk, egymás karjaiban. Kezdtem kínosan érezni magam, s ezt éreztettem is Niall-el. Elhúzódtam tőle és mint mindig szoktam zavaromban a lábamat kezdtem nézni, s egy hajtincsemet a fülem mögé tettem. Ő megköszörülte a torkát, majd felajánlotta, hogy elkészíti az ebédet, én nyugodtan menjek és pihenjek le.  Persze bele is egyeztem és le is feküdtem.

*Niall szemszöge*

Fogalmam sincs mi is volt ez az előbb Violett-el, de ha neki ettől könnyebb lesz feldolgozni a történteket, hát legyen. Ma egy csapatmegbeszélésre kell mennem, így csak egy gyors kajára lesz időm. Össze is dobtam valami palacsintaféleséget, majd leléptem. Hagytam egy kis papírfecnit a konyhapulton a lánynak, azzal a szöveggel, hogy Elmentem később jövök! Niall.

Pár perc múlva sietősen parkoltam le a feljárón, majd mentem be a hotelba. Mindig is itt tartottuk a megbeszéléseket, s ide hozzuk az eladni szánt lányokat. A szálloda főnöke, egyben a szervezetünk vezetője, s ez merőben megkönnyíti a munkánkat. Mindennek meg van a maga helye, s trükkje. A

recepciónál például a 200 és 270-es szobakulcsokban extasy van rejtve, s így vastagabbak is, azonban ez senkinek sem szúr szemet. Ugyan ez vonatkozik a poharakra, melyeknek le lehet nyitni az alját. Az a szervezet kreatív és pont ezért is tetszett meg annyira. A sarkon befordulva máris a 23-as szoba előtt vagyok. Hármat kopogok, majd ki is nyílik az ajtó. Luke nyit nekem ajtót, azonban az arcát elnézve baj lehet. Lassan lépek a székem felé. Vele végre teljes lett a létszám, s meg is kezdődik a nagy eszmecsere.

- Nos, mint ti is tudjátok van egy különleges lány, aki most Niall-nél lakik. Ez eddig mind szép és jó, de kibaszottul érdekelne, hogyan is került ő életveszélybe. – faszom. Nem gondoltam volna, hogy így napirendre fogja tűzni a témát. Mint illik felálltam, megadtam a tiszteletet a feledtesemnek. Tudtam, hogy ennek lesznek következményei, méghozzá súlyosak. Ez a lány valamiért nagyon tetszik a főnöknek, s ha sikerült volna, a férfi terve én már halott lennék.

- Mint mondta kiállítottam drogot árulni, s kicsit arrébb álltam. Nem gondoltam volna, hogy idáig fog fajulni, így nem avatkoztam bele. – a főnök közelebb jött hozzám, majd pont velem szemben megállt. Mindig ezt csinálja, így akarja éreztetni a személlyel, hogy neki itt a vége. Nagyon ért hozzá hogy kell ráhozni a frász az emberre. A szemkontaktust nem törtem meg, tudatni akartam vele, hogy vállalom a következményeket.

- Tehát az egészért vállalod a felelősséget? – kérdezte, bár inkább kijelentésnek felelt meg. Bólintottam, mire intett, hogy üljek le. Nem értettem, de biztosan rá fog világítani a tárgyalás végén, mikor csak négyszemközt leszünk. Dióhéjban csak az árakat és a fegyverosztást, ellenőrzést beszéltük meg, s ejtett még pár szót egy lányról, akit holnapután kéne a kijelölt személyeknek – köztük nekem is – rabságba ejteni, tehát magyarul bedrogozni, s majd kis idő múlva eladni. Ez a megbízás kicsit megnyugtatott, hogy nem fog kinyírni, azonban mint sejtettem valóban megkért a maradásomra.

- Tehát… Niall – ült le a székébe, majd összekulcsolta ujjait – egyáltalán nem örülök ennek a dolognak… viszont! Kapsz még egy esélyt tekintve, hogy felvállaltad a hibád. Holnapra szabadnapot kapsz, amikor is az egész kéglidből összedobod a fontos dolgaidat. Holnapután elvégzed a csajos bizniszt, másnap pedig puttonyra kapod Violet-et és elrepültök Amerikába. – ez még engem is meglepett. Míg ő csak mosolygott rám, addig én ezerrel latolgattam a kérdésén. Tudtam, hogy felesleges ezen agyalnom hisz’ úgy sem én döntök, de szerintem ebbe lehet beleszólásom. Vártam még pár percet, hagytam érlelődni a dolgot, majd meghoztam a saját döntésem.

*Másnap*

Még csak dél van, de én már felszerelkezve állok a nappaliban, míg a lakótársam az ebédet próbálja elkészíteni, azonban kétségeim vannak a felől, hogy valaha is készen lesz, mivel már háromszor kellett miatta szellőztetni. Nem izgulok a délután miatt, ez nekem egy rutinművelet. Nem tudom mit is fog Violet csinálni, míg távol vagy, azonban még fel kell hívnom egy havert, hogy figyeltesse a házat. Azonnal tárcsáztam is a számot, s miután lebeszéltük a tudnivalókat, belecsúsztattam a zsebembe. Pontosan végszóra, ugyanis készen lett az ebéd.

Luke-al talpig feketében indultunk neki az összekötőnk házához. Ránk mindig is itt vártak a lányok, melyekből a főnök előző nap válogatott. Jack mindig azzal eteti be őket, hogy nyertek egy wellness hétvégét. Ami igaz is. Szombaton a góré pincérnek adja ki magát, akkor is jól megfigyeli a lányokat, vasárnap pedig jön a mi reszortunk. Kopogás nélkül mentünk be a házba, s vettük az irányt a megadott szobába. A lány már elő volt nekünk készítve, így csak el kellett hoznunk. Luke kinyitotta az ajtót, s azután léptem be. Mind a ketten meghökkentünk, s csak néztük a mozdulatlan lányt. 

3.rész "Erőszak"

Kedves olvasóim! Sajnálom, hogy nem hoztam már egy ideje részt, de sem ihletem, sem kedvem nem volt az íráshoz. Viszont, most végre meg tudtam írni a 3. részt, ami remélem vigasztal, majd a hiányokért! Köszönöm az előző részhez a visszajelzéseket, jó olvasást!

- Vedd fel ezeket! – hajított az ágyra egy ruhakollekciót. Ahogyan ránéztem az előttem heverő ruhadarabokra elkapott a hányinger. Komolyan kurvát akar belőlem csinálni?

- De hát… ezek – éppen ki akartam oktatni, hogy én ilyen ruhát biztosan nem fogok felvenni, de amint találkoztam dühtől izzó szemeivel befejeztem a mondanivalómat. Csendben kémleltem a padlót, s vártam mi a teendőm, hiszen nem jönne hozzám csak úgy.

- Ezt kell felvenned. Gondolom már sejted mi is lesz a dolgod, de ne aggódj. Nem lesz semmi baj. – nem lesz semmi baj?! Hát persze, hogy ezt mondja, hisz’ nem neki kell kiállni, kurválkodni az utcára. Nem csináltam semmit, csak álltam. Ez volt az én hangtalan tiltakozásom. Mikor rájött milyen játékot is űzök vele, azonnal megragadott a hajamnál, s durván elráncigált a fürdőig. Természetesen a ruhákat is magával hozta. Belökött a fürdőbe, majd a nekem szánt szettet is mellém dobta.

- Ha azt mondtam felveszed, akkor kibaszottul felveszed! – ordibálta torka szakadtából – Ha, nem jössz ki a felszerelésedben 5 percen belül, akkor én megyek be és rángatom rád személyesen! – kiabált tovább, s rám vágta az ajtót. Természetesen ezek után köpni-nyelni nem tudtam, s jobbnak láttam öltözködni. Miután végeztem félve nyitottam ki az ajtót, minek túloldalán Niall várt. Ahogy végig néztem rajta, rögtön végig járt a borzongás. Agresszíven nyúlt csuklóm után, amit reflexből elrántottam. Úgy éreztem itt és most telt be a Szöszinél a pohár. Testem reszketett, féltem. Kezét a magasba emelte, s arcom felé lendítette. Szemeimet lehunytam, vártam a kiérdemelt büntetésem, de az nem következett be. Tenyere öt centire állt meg tőlem. Mély levegőket véve próbálta magát nyugodt állapotba helyezni. Pár perc elteltével intett, hogy kövessem, amit meg is tettem.

Fél óra múlva egy mocskos, benzintől bűzlő utcasarkon álltunk meg.

- Most menj ki és áruld ezt. Nem kell tudnod mi ez a lényeg, hogy egy adag 13 font. Érted? Ez itt összesen 20 adag. Ha, bármi probléma lenne, itt vagyok. – valahogy úgy nézhettem rá, mint aki most jött a Mars-ról és először lát embert. Egyáltalán nem erre számítottam. Valami olyasmire számítottam, hogy kiállít kurvának viszont, ehelyett valami illegális cuccot kell árulnom. Még mindig jobb az én verziómnál. Aprót bólintottam, majd kilökött a kocsiból. Odaálltam a kijelölt helyre, ahol is egy szimbólum volt. Láttam már ezt Niall házában, ezek szerint ez lehet a csapatuk, vagy a szervezetük jelképe. Táskámat szorosan fogtam, amiben az anyag található. Sokan elhaladtak mellettem, csupa kigyúrt, tetkós pasik. Páran rám néztek, bár különösebb figyelmet nem szenteltek rám. Kivéve egy fiút. Az út másik oldalán állt, s szemeivel méregetett. Egyszer megindult felém, tartva a szemkontaktust.

- Szia, cica. – köszöntött már öt méterrel a járda szegélyétől. Féloldalas mosollyal közeledett.

- Nos, mennyi egy adag, szivi? – szavai gúnyolódásba folytak, s legnagyobb kellemetlenségemre nem tudtam egy értelmes szót sem kinyögni. Miután választ adtam a kérdésre, vett is két adagot. Intett még utoljára köszönés gyanánt, majd eltűnt. Körülbelül egy óra múlva a tíz csomagot eladtam, ezzel egészen szép összeget kerestem, bár gondolom, ezt nem tarthatom meg. Minden rendben ment, egészen addig, míg egy újabb érdeklődő elő nem került. Azonban ő nem az áru után próbált informálódni, sokkal inkább irántam.

- Mizu édes? – súgta a fülembe, teljesen nekem feszülve. Undorodva fordítottam el a fejem. Nyakamat kezdte ostromolni ajkaival, én pedig csak remélni tudtam, hogy Niall minél hamarabb értem jön.

- Gyere gyönyörű, szórakozzunk egyet! – mocskos hangnemben beszélt, ezzel fokozta bennem a negatív érzelmeket. Még mindig nem szólaltam meg, egyszerűen nem ment. Levegővételem elárulta, hogy a félelem irányít persze ezt ki is használta. Autója felé kezdett húzni, azonban ezt már nem engedhettem. Minden erőmmel szegültem ellene, ami nyilvánvalóan nem tetszett neki.

- Gyere már te kis kurva! – ordibált. Hirtelen felindulásból érintettem össze tenyerem arcával, ami nagy csattanás hallatott, s egy piros foltot hagyott maga után. Ő sem hagyta magát, öklét hatalmas energia bedobással találkoztatta az orrommal. A fájdalom azonnal kiütött, viszont annyit még láttam, ahogyan Niall felénk rohan.

Az éles fény mélyen sütött bele szemembe, mikor magamhoz tértem. Lassacskán minden kezdett beugrani. A férfi, az ütések és végül az ájulásom. Körbenéztem a szobában és csak akkor jöttem rá, hogy nem Niall-nél vagyok. Egy hideg, nedves szobában vagyok. Föltámaszkodtam a matracról, s a kiutat kezdtem keresni, ami egy fehér ajtó volt. Kezemet a kilincsre helyeztem, azonban akármennyire is rángattam, nem nyílt. Segítségért kezdtem kiabálni, ám mikor meghallottam valakit közeledni, azonnal elhallgattam. A kinti személy a zárral babrált, majd kinyitotta az ajtót. Rögtön szembe találtam magam azzal a férfival, aki megütött, s ezek szerint el is rabolt.

- Végre kettesben. Most már az a Szőke gyerek sem zavarhat. – Niall! Vajon mit csinált vele? Értem jön? Vagy örökre itt maradok?

- Mi… mi van vele? – dadogtam. Közelebb jött hozzám, már-már túl közel. Körbejárt, miközben le se vette tekintetét a testemről. Hátam mögött állapodott meg, s söpörte el nyakam bal oldaláról a hajam. Ismét csókolgatni kezdett, de most csípőmet is fogdosta.

- Ne aggódj, kapott néhányat, majd mikor a földre került fölkaptalak és elinaltam veled. Azonban most ideje szórakozni. – szembe fordított magával, s el is kezdett megszabadítani a ruháimtól. Minden erőmmel ellenkeztem: rúgtam, karmoltam és ütöttem ahol értem, viszont ez semmit sem segített. Már csak a fehérneműm takart, s ő is vetkőzni kezdett. Rá sem tudtam nézni egyfolytában a kezeimet kémleltem, s tördeltem az ujjaim. Hallottam az övét koppanni a földön, s ott megszűnt a világ.

- Készülj fel, mert nem leszek kímé… - mondatát nem tudta befejezni, mivel egy újabb csapat idegen fickó rontott be a szobába.

2.rész "Futárkodás"

Sziasztok! Elnézést a rengeted késésért, de igyekszem minél előbb hozni a friss részeket. Ez a rész rövidebb lett, ennél hosszabb bejegyzéseket tervezek írni. Köszönöm a visszajelzéseket, jó olvasást!

Két nap telt el azóta, hogy Niall idehozott. Azóta nem beszéltünk, s az igazat megvallva egyre jobban kezdek félni tőle. Rettentően ijesztő alak, mindig tudja, hogyan hozza rám a frász, hogy eszembe se jusson megszökni. Általában a szobában szoktam ülni, míg ő az egész házat birtokba veszi, s használja. Csakis étkezésnél, s alvásnál szoktam vele találkozni, hála annak, hogy egy szobában kell vele aludnom. Néha rám néz, nem haltam-e még meg. Most is a szokásos ebédi körutamra indultam, de mikor láttam, hogy Niall egy idegen pasival beszélget a nappaliban, a falhoz simulva hallgattam végig, miről is szól a traccsparti.

- Neked csak annyi a dolgod, hogy elhozd hozzám, a fegyverekkel megrakodott táskával a hátán utána, ha jelzek, visszahozd a biztonságba. Értetted? – szemeim a kétszeresére nőttek. Ezt a hangot bárhol, bármikor felismerem! Habár, ha jobban belegondolok a hang gazdája már meghalt. Még mindig emlékszem, mikor egy tavaszi napon sétáltunk a parkban egyszer csak az FBI-ra lettünk figyelmesek. Láttam rajta, hogy ideges, de arra nem gondoltam, hogy őt keresik. Egyik pillanatról a másikra tűnt el mellőlem, s vitték el. Sosem tudtam meg mi is történt, mit követhetett el, hogy letartóztatták; csak annyi információt sikerült szereznem, hogy meghalt a börtönben. Eleinte sosem szerettem vele lenni, hiszen az apja miatt mentek szét a szüleim, s lett a mostohatestvérem. Percről percre szerettem bele, de szigorúan csak testvéremként néztem rá. Miután elment, rájöttem nem is szerelemről volt szó, csak a sok együtt töltött idő miatt, lehetetlennek tartottam, hogy nélküle éljek tovább. Az emlékek tiszteletére egy könnycseppet ejtettem, s utána már csak az ajtó csapódása vízhangzott a fülemben. Ki kell derítenem, ki is ez az ember!

- Violett! Gyere! – szólt Niall szigorúan. Basszus! El is felejtettem, hogy még nem csináltam kaját. Remegve, ujjaimat piszkálva járultam elé.

- T-tessék. – mondtam, mintha nem tudnám, hogy elrontottam valamit. Habár testbeszédem, s a dadogásom elárulta, tisztában vagyok vele.

- Rendeltem a Nando’s-t. Délután le kellene szállítanod valamit, úgyhogy gondoltam, ma megkíméllek a főzéstől. – Niall gyorsan kipakolta az ételt, s két tányérba egységesen elosztotta.

Nem sokkal később valóban egy táskát aggatott a hátamra, s kocsiba ültetett. Fogalmam sem volt róla, mi lehet a táskában, de számomra jobb is így. A gyomrom liftezett, de úgy, mint még soha. Tiltakozni eszem ágában sincs; tudom, mi lenne a következménye. Lábaimmal dobolok, viszont Niall ezt sem tűri, így egy szúrós pillantással jelez. Rögtön abba is hagyom, így a körmeim melletti bőrt kezdem nyúzni, ami hamar le is jön, majd vérezni kezd.

Fél óra múlva már egy lepukkant épület előtt állok, s a sofőröm az autóban vár. Követtem utasításait, remegő lábakkal mentem be, s néztem körül. Sötét volt. Mindig is féltem a sötétben, de tettem tovább a dolgom és letettem az épület közepére a táskát, majd elkezdtem loholni a kijárat felé, mintha egy késes őrült üldözne. Simán belemehetne egy sikoly filmbe ez a jelenet. Végre kiértem a napsütéses szabadba, de még ott sem álltam meg, egészen a járműig futottam, s pattantam be.

- Csak, nem megijedtél? – kuncogott Niall. Láthatta, arcomon a félelmet.

A visszaút is csendesen telt, de ha ezt így folytatja meg fogok őrülni. Sosem szól hozzám csak gyilkos pillantásaival tisztel meg. Hátravetettem magamat az ágyon, majd gondolkozni kezdtem. Ismét ugyan azok a megszokott kérdések, s nem talált válaszok. Forgolódásommal összegyűrtem a takarót, ami alattam pihent. Semmit tevésemet megelégelve léptem az ablakhoz. Éppen a közeli parkara nyit kilátást, ahol a szabad gyerekek felettébb nagy boldogsággal az arcukon ugrálnak egyik rönkről a másikra, vagy éppen repülnek a hinta segítségével. Na, igen ők szabadok. Észre sem vettem, de mire megfordultam a szőkeséggel találtam szembe magam. Csak meredt rám kék szemeivel, s ezzel zavarba hozott. Nem bírtam a szemébe nézni, szabadulni akartam a pillantása elől. Sőt, ettől az egésztől!