2.rész "Futárkodás"

Sziasztok! Elnézést a rengeted késésért, de igyekszem minél előbb hozni a friss részeket. Ez a rész rövidebb lett, ennél hosszabb bejegyzéseket tervezek írni. Köszönöm a visszajelzéseket, jó olvasást!

Két nap telt el azóta, hogy Niall idehozott. Azóta nem beszéltünk, s az igazat megvallva egyre jobban kezdek félni tőle. Rettentően ijesztő alak, mindig tudja, hogyan hozza rám a frász, hogy eszembe se jusson megszökni. Általában a szobában szoktam ülni, míg ő az egész házat birtokba veszi, s használja. Csakis étkezésnél, s alvásnál szoktam vele találkozni, hála annak, hogy egy szobában kell vele aludnom. Néha rám néz, nem haltam-e még meg. Most is a szokásos ebédi körutamra indultam, de mikor láttam, hogy Niall egy idegen pasival beszélget a nappaliban, a falhoz simulva hallgattam végig, miről is szól a traccsparti.

- Neked csak annyi a dolgod, hogy elhozd hozzám, a fegyverekkel megrakodott táskával a hátán utána, ha jelzek, visszahozd a biztonságba. Értetted? – szemeim a kétszeresére nőttek. Ezt a hangot bárhol, bármikor felismerem! Habár, ha jobban belegondolok a hang gazdája már meghalt. Még mindig emlékszem, mikor egy tavaszi napon sétáltunk a parkban egyszer csak az FBI-ra lettünk figyelmesek. Láttam rajta, hogy ideges, de arra nem gondoltam, hogy őt keresik. Egyik pillanatról a másikra tűnt el mellőlem, s vitték el. Sosem tudtam meg mi is történt, mit követhetett el, hogy letartóztatták; csak annyi információt sikerült szereznem, hogy meghalt a börtönben. Eleinte sosem szerettem vele lenni, hiszen az apja miatt mentek szét a szüleim, s lett a mostohatestvérem. Percről percre szerettem bele, de szigorúan csak testvéremként néztem rá. Miután elment, rájöttem nem is szerelemről volt szó, csak a sok együtt töltött idő miatt, lehetetlennek tartottam, hogy nélküle éljek tovább. Az emlékek tiszteletére egy könnycseppet ejtettem, s utána már csak az ajtó csapódása vízhangzott a fülemben. Ki kell derítenem, ki is ez az ember!

- Violett! Gyere! – szólt Niall szigorúan. Basszus! El is felejtettem, hogy még nem csináltam kaját. Remegve, ujjaimat piszkálva járultam elé.

- T-tessék. – mondtam, mintha nem tudnám, hogy elrontottam valamit. Habár testbeszédem, s a dadogásom elárulta, tisztában vagyok vele.

- Rendeltem a Nando’s-t. Délután le kellene szállítanod valamit, úgyhogy gondoltam, ma megkíméllek a főzéstől. – Niall gyorsan kipakolta az ételt, s két tányérba egységesen elosztotta.

Nem sokkal később valóban egy táskát aggatott a hátamra, s kocsiba ültetett. Fogalmam sem volt róla, mi lehet a táskában, de számomra jobb is így. A gyomrom liftezett, de úgy, mint még soha. Tiltakozni eszem ágában sincs; tudom, mi lenne a következménye. Lábaimmal dobolok, viszont Niall ezt sem tűri, így egy szúrós pillantással jelez. Rögtön abba is hagyom, így a körmeim melletti bőrt kezdem nyúzni, ami hamar le is jön, majd vérezni kezd.

Fél óra múlva már egy lepukkant épület előtt állok, s a sofőröm az autóban vár. Követtem utasításait, remegő lábakkal mentem be, s néztem körül. Sötét volt. Mindig is féltem a sötétben, de tettem tovább a dolgom és letettem az épület közepére a táskát, majd elkezdtem loholni a kijárat felé, mintha egy késes őrült üldözne. Simán belemehetne egy sikoly filmbe ez a jelenet. Végre kiértem a napsütéses szabadba, de még ott sem álltam meg, egészen a járműig futottam, s pattantam be.

- Csak, nem megijedtél? – kuncogott Niall. Láthatta, arcomon a félelmet.

A visszaút is csendesen telt, de ha ezt így folytatja meg fogok őrülni. Sosem szól hozzám csak gyilkos pillantásaival tisztel meg. Hátravetettem magamat az ágyon, majd gondolkozni kezdtem. Ismét ugyan azok a megszokott kérdések, s nem talált válaszok. Forgolódásommal összegyűrtem a takarót, ami alattam pihent. Semmit tevésemet megelégelve léptem az ablakhoz. Éppen a közeli parkara nyit kilátást, ahol a szabad gyerekek felettébb nagy boldogsággal az arcukon ugrálnak egyik rönkről a másikra, vagy éppen repülnek a hinta segítségével. Na, igen ők szabadok. Észre sem vettem, de mire megfordultam a szőkeséggel találtam szembe magam. Csak meredt rám kék szemeivel, s ezzel zavarba hozott. Nem bírtam a szemébe nézni, szabadulni akartam a pillantása elől. Sőt, ettől az egésztől! 

1.rész "Költözés"

Kedves olvasóim! Nagyon örülök, hogy a prológus után 10-en összegyűltünk. Köszönöm a biztatást kommentek és pipák formájában. Az első rész nem igen sikeredett izgalmasra, de elvégre ez még csak a kezdet. Várom a visszajelzéseket, jó olvasást!

Egy alakot láttam kirajzolódni, azonban arcát a túlzott napfény miatt nem láthattam. Talpától, egészen arcáig végigmértem, s valamin megakadt a szemem. Egy kés volt nála! Lehet, hogy nem is engem kell megvédenie?

Ahogyan közeledett úgy húztam össze testem. Féltem. Mindenem remegett, életemben nem tapasztaltam még ilyen reakciót magamon. Lassan, nyugalmasan guggolt le mellém. Hogyan csinálja? Most készül halálra késelni, de közben szeme sem rebbent.

- Látom a lábaidat már kiszabadítottad. Legalább nem kell azzal is cseszekednem. – motyogta maga elé, s csuklómat megragadva emelte fel maga elé. A kést kezemhez rakta. Szemeimet összeszorítva sikítottam fel, mikor keze meglendült. Pár másodperc után csodálkozva tártam fel látásom. Semmim sem fájt! Csuklómra vetettem pillantásom, akkor értettem meg. A köteleket vágta el. Most először néztem fel a fiú arcára. A látvány egyszerre lepett meg és melegítette fel a szívemet. Szemei csodásak voltak; kéken csillogtak. Azonnal elvesztem bennük, s ezt ő is észrevette. Torkát megköszörülve rántott vissza a való életbe. Még mindig semmiről sem tudtam, ami félelmet okozott.

- Nyugi én nem akarlak a holtak közé sorolni. Azonban mások olyan szívesen vennék, ha csak úgy odadobnánk téged eléjük. – vigyorgott gonoszul, mit sem törődve azzal a ténnyel, hogy ezzel megrémiszt habár szerintem ez feltett szándéka. Várjunk csak… Engem meg akarnak ölni?! Egyáltalán kik és miért?! Nem értem. Már nem értek semmit! A srác derekamnál, s karomnál fogott meg, majd segített felállni. Jobban szemügyre vettem őt; nem is lőttem a külseje leírásánál olyan messzire, sőt! Ajkai piercingesek, karjai tetováltak, izmosak. Fehér pólója engedett a szemnek kisé átlátszó volt, így felfedte kockás hasát. Haja szőke volt, azonban a töve barna.

- Most egy olyan helyre megyünk, ahol a reményeim szerint nem fognak megtámadni, és nem kell egy halom embert kicsinálnom. – hadarta. Beszédén tisztán lehetett hallani, hogy nem született angol. Egyre jobban kezdtem tőle tartani, s ebben a flegma beszédstílusa is belesegített. Olyan érzésem volt mintha ajkaimat lakat alá zárták volna, egyszerűen nem tudtam megszólalni. A Szőke durván rángatott. Nem volt kedvem vele menni, annál inkább megtudni mi a szent ég történik körülöttem! Ahogyan kierőszakolt a szobából, rögtön egy fegyveres fiúval találtuk szembe magunkat.

- Niall a kért cuccod a földszinten van. – Niall csak bólintott egyet. Viszont, ha így hívják, akkor ő lehet az aki az ajtó előtt beszélgetett egy másik fickóval, s akinek tabu vagyok. A földszintre érve olyan értetlen arckifejezés uralkodott el rajtam, mint még soha. Egy hotel volt! Kik azok az idióták, akik egy hotel pincéjében ejtenek fogva embereket? Niall egy szobába kanyarodott be, ahol egy táska várta a gazdáját. Egyet sem tudtam pislogni, a Szöszi már a táskát fejtette szét. Lábujjhegyemre pipiskedtem, hogy én is megláthassam a tartalmát, de meg is bántam. Fegyverek, kések, s ha jól láttam bombák. Niall gyorsan behúzta a táska száját és a vállára dobta. Kezemet ismét megfogta, s immár a kijárat felé száguldott. Végre kiszabadulhattam ebből az épületből. Míg ő lazán lépkedett én kocogva is nehezen tartottam vele az iramot. Valamiért szokatlan volt számomra a tempója. Nem értettem magamat, amikor Niall a szállítmányával volt elfoglalva felhúzhattam volna a nyúlcipőt. Egy autóhoz értünk. Kinyitotta az anyósülésre nyíló ajtót, s betessékelt rajta. Miután kényelmesen elhelyezkedtem becsapta az ajtót majd egy félkört leírva tért át a vezetői oldalhoz.

Nem sokkal később egy fehér, viszonylag kisebb házhoz értünk. A felhajtón leparkolt, majd kisegített a kocsiból. Felkaromnál tartott, nehogy elszökjek, akárcsak egy rossz kutya. Utálom ezt a helyzetet. Olyan kiszolgáltatottnak és tehetetlennek érzem magamat. Niall bajlódott kicsit a zárral, de hamarosan beléphettünk a házba. Meg kell, mondjam nem olyan, mint amilyenre számítottam, egészen otthonos. A nappaliban egy kandalló helyezkedett el, s rajta fényképek sorakoztak. Volt pár gitár is a falon, de a festmények jobban érdekeltek. Azt hiszem eredetiek. A garnitúrák mind bőrből voltak, s szőnyeg, ha jól látom pamutból.

- Rendben. – sóhajtott. Gondolom most kiselőadás fog következni a szabályokról, meg persze a szobabeosztásról.

- Mint látod ez egy kis ház. Arra a luxusra ne is gondolj, hogy külön szobád lesz! Amúgy sem engednélek magamtól 5 méterrel távolabb. Most beszéljünk kicsit a házirendről. Nincs nyafogás, sírás vagy bármiféle hiszti. Sosem feleselsz velem, mindig szót fogadsz. Mindenről értesítened kell, még arról is mikor mész wc-re. Rendetlenséget nem akarok látni, és öhm… te fogsz főzni is. Remélem érthető voltam. – arckifejezésem alapján rájöhetett, hogy ez a rendszer nekem nem tetszik. Semmi kedvem egy vad idegen pasival egy szobában lenni. A kanapé alól kihúzott egy bőröndöt, majd a kezembe adta. Érdeklődve néztem rá, mire megnyomta az „open” gombot, s kinyílt a láda, ami tele volt az én ruháimmal. Teljesen leblokkoltam. Mikor és ki ment be a házamba?! Sietősen csuktam be a bőröndöt, majd fordultam a fiú felé. Kérdően néztem rá, nem mertem megszólalni.

- A szobánk arra van – mutatott a legközelebbi ajtóra – és a fürdő ott van. – magyarázta. Bólintottam, s elfoglaltam a szobát. Elkezdtem kipakolni, hátha kicsit belefeledkezem és elfeledem akár egy kis időre is ezt az egészet. Miután ott végeztem a fürdőszobai tárgyaimat is elhelyeztem. Fogalmam sem volt mit kellene, tegyek. Legszívesebben ordítanék egy nagyot, ezzel kieresztve az összes félelmet, s dühöt is, ami bennem rejtőzik. Levetettem magamat az ágyra, de azonnal szemet szúrt az a táska, melyet Niall hozott a Hotelból. Közel mentem, majd kitártam azt. Igazam volt! Bomba is van benne. Azonnal felálltam, s anélkül, hogy visszazártam volna hagytam el a szobát. A szöszi éppen tévézett. Én csak álltam, mint egy fadarab.

- Mit szeretnél? – nézett rám unottan. Nemlegesen megráztam a fejem, jelezve, hogy nincs semmi szándékom.

- Egész végig a néma lányt fogod játszani aki baszik szólni egy szót is, vagy végre kinyitod a szád és kinyögsz pár kibaszott szót? – hangja nyugodt volt és lágy. Nem volt mérges, de mégis megijedtem tőle. Nagyot sóhajtva készültem fel a neki címzett első mondatomra, de hangom elakadt. Nem értem még magam sem, hogy vajon miért nem tudok hozzászólni. Alsó ajkam kezdtem rágni izgalmamban, s újra átvettem fejemben a mondatot.

- Mi… miért vagyok itt? – hangom remegett, s egészen rekedtes, halk volt. Kezével intett, azt akarta, hogy elfoglaljam az üres helyet mellette. Kicsit hezitáltam, de végül mozgásra bírtam magam és leültem a fotel szélére, egészen távol tőle.

- Tudod ez egy nagyon hosszú történet, és aki kíváncsi hamar megöregszik. Legyen elég annyi, hogy a biztonságod érdekében kell itt lenned, mást nem mondhatok. – talán azért nem mondja el, mert ő sem tudja? Bár ez lehetetlen. 

Prológus

Sziasztok! Ezennel hivatalosan is megnyitom a Later c. blogomat! Remélem tetszeni fog és hogy kedvet kaptok a sztori végig követéséhez. Visszajelzéseket szívesen fogadok, írd le a véleményed, hogy tetszik-e vagy sem. Jó olvasást!

Violet Evans

Egy dohos, cigi szagtól bűzölgő pincében ébredtem. Látószervemen egy láthatatlan fátyol ült, melytől homályos lett látásom. Kezeim, s lábaim egyaránt össze voltak kötözve. Egy matracon feküdtem, ami ugyan olyan állapotban volt, mint a helység. Felsőtestem megemeltem, majd felültem. Szemeim elől eltűnt a homály, s az ajtó mögül beszéd zaja hallatszódott, melyet tisztán lehetett hallani.

- Tiéd a megtiszteltetés, hogy megvédd a lányt, viszont valamit nagyon jegyezz meg! Neked ő tabu! – mondta egy mély, félelmet keltő hang. Tulajdonosát izmos, tetovált fazonnak tudom elképzelni, akinél mindig ott rejtőzik egy pisztoly szükség esetén. Viszont nem értem miért vagyok itt, s miért kell megvédeni? Miért vagyok tabu? Annyi és annyi kérdés kavarog a fejemben, és ami a legszörnyűbb, egyikre sem találom a választ!

- Értettem. – most egy kellemesebb lágyabb hangot észleltem, azonban az a bizonyos sötétség és egyben hidegvérűség is benne lakozott. Képzeletemben hozzá is testet társítottam. A tetoválások maradnak, s a pisztoly is, de a kigyúrtságot már nem tudtam hozzátársítani. Izmosnak izmos, de nem egy tesztoszteron domb. A hallottak szerint, mint kiderült Niall-nek el kell vinnie egy biztonságos, a civilizációtól elzárt helyre. Kezdtem egyre jobban remegni, s a szabadulásvágyam eluralkodott rajtam, majd az ablakot kihasználva terveztem meg az elszökésemet. Először is a kötelet próbáltam eltávolítani a kezemről, de semmi haszna nem volt erőfeszítésemnek, a bilincsem kifogott rajtam. Lábaimat ugyan ki tudtam szabadítani, de felállni nem volt erőm. Nem tudom, hogy hogyan kerültem ide, de azonnal ki akarok törni. Agyam az utolsó emlékem után kutat, amit könnyebben meglel, mint azt gondoltam. A vásárlásból tértem haza és a konyhában pakoltam el a megvett élelmiszereket, amikor valaki lefogta a derekam. Itt hirtelen megakadtam. Biztosan elkábítottak, vagy csak leütöttek. Miért pont én? Mit rontottam el, hogy meg kell védeni? A kérdések halmazából egy zörrenés, ha pontosítani akarok az ajtó tárulása zökkentett ki. A fény beszűrődött, szemeim automatikusan kezdtek lecsukódni. Egy alakot láttam kirajzolódni, azonban arcát a túlzott napfény miatt nem láthattam. Talpától, egészen arcáig végigmértem, s valamin megakadt a szemem. Egy kés volt nála! Lehet, hogy nem is engem kell megvédenie?