1.rész "Költözés"

Kedves olvasóim! Nagyon örülök, hogy a prológus után 10-en összegyűltünk. Köszönöm a biztatást kommentek és pipák formájában. Az első rész nem igen sikeredett izgalmasra, de elvégre ez még csak a kezdet. Várom a visszajelzéseket, jó olvasást!

Egy alakot láttam kirajzolódni, azonban arcát a túlzott napfény miatt nem láthattam. Talpától, egészen arcáig végigmértem, s valamin megakadt a szemem. Egy kés volt nála! Lehet, hogy nem is engem kell megvédenie?

Ahogyan közeledett úgy húztam össze testem. Féltem. Mindenem remegett, életemben nem tapasztaltam még ilyen reakciót magamon. Lassan, nyugalmasan guggolt le mellém. Hogyan csinálja? Most készül halálra késelni, de közben szeme sem rebbent.

- Látom a lábaidat már kiszabadítottad. Legalább nem kell azzal is cseszekednem. – motyogta maga elé, s csuklómat megragadva emelte fel maga elé. A kést kezemhez rakta. Szemeimet összeszorítva sikítottam fel, mikor keze meglendült. Pár másodperc után csodálkozva tártam fel látásom. Semmim sem fájt! Csuklómra vetettem pillantásom, akkor értettem meg. A köteleket vágta el. Most először néztem fel a fiú arcára. A látvány egyszerre lepett meg és melegítette fel a szívemet. Szemei csodásak voltak; kéken csillogtak. Azonnal elvesztem bennük, s ezt ő is észrevette. Torkát megköszörülve rántott vissza a való életbe. Még mindig semmiről sem tudtam, ami félelmet okozott.

- Nyugi én nem akarlak a holtak közé sorolni. Azonban mások olyan szívesen vennék, ha csak úgy odadobnánk téged eléjük. – vigyorgott gonoszul, mit sem törődve azzal a ténnyel, hogy ezzel megrémiszt habár szerintem ez feltett szándéka. Várjunk csak… Engem meg akarnak ölni?! Egyáltalán kik és miért?! Nem értem. Már nem értek semmit! A srác derekamnál, s karomnál fogott meg, majd segített felállni. Jobban szemügyre vettem őt; nem is lőttem a külseje leírásánál olyan messzire, sőt! Ajkai piercingesek, karjai tetováltak, izmosak. Fehér pólója engedett a szemnek kisé átlátszó volt, így felfedte kockás hasát. Haja szőke volt, azonban a töve barna.

- Most egy olyan helyre megyünk, ahol a reményeim szerint nem fognak megtámadni, és nem kell egy halom embert kicsinálnom. – hadarta. Beszédén tisztán lehetett hallani, hogy nem született angol. Egyre jobban kezdtem tőle tartani, s ebben a flegma beszédstílusa is belesegített. Olyan érzésem volt mintha ajkaimat lakat alá zárták volna, egyszerűen nem tudtam megszólalni. A Szőke durván rángatott. Nem volt kedvem vele menni, annál inkább megtudni mi a szent ég történik körülöttem! Ahogyan kierőszakolt a szobából, rögtön egy fegyveres fiúval találtuk szembe magunkat.

- Niall a kért cuccod a földszinten van. – Niall csak bólintott egyet. Viszont, ha így hívják, akkor ő lehet az aki az ajtó előtt beszélgetett egy másik fickóval, s akinek tabu vagyok. A földszintre érve olyan értetlen arckifejezés uralkodott el rajtam, mint még soha. Egy hotel volt! Kik azok az idióták, akik egy hotel pincéjében ejtenek fogva embereket? Niall egy szobába kanyarodott be, ahol egy táska várta a gazdáját. Egyet sem tudtam pislogni, a Szöszi már a táskát fejtette szét. Lábujjhegyemre pipiskedtem, hogy én is megláthassam a tartalmát, de meg is bántam. Fegyverek, kések, s ha jól láttam bombák. Niall gyorsan behúzta a táska száját és a vállára dobta. Kezemet ismét megfogta, s immár a kijárat felé száguldott. Végre kiszabadulhattam ebből az épületből. Míg ő lazán lépkedett én kocogva is nehezen tartottam vele az iramot. Valamiért szokatlan volt számomra a tempója. Nem értettem magamat, amikor Niall a szállítmányával volt elfoglalva felhúzhattam volna a nyúlcipőt. Egy autóhoz értünk. Kinyitotta az anyósülésre nyíló ajtót, s betessékelt rajta. Miután kényelmesen elhelyezkedtem becsapta az ajtót majd egy félkört leírva tért át a vezetői oldalhoz.

Nem sokkal később egy fehér, viszonylag kisebb házhoz értünk. A felhajtón leparkolt, majd kisegített a kocsiból. Felkaromnál tartott, nehogy elszökjek, akárcsak egy rossz kutya. Utálom ezt a helyzetet. Olyan kiszolgáltatottnak és tehetetlennek érzem magamat. Niall bajlódott kicsit a zárral, de hamarosan beléphettünk a házba. Meg kell, mondjam nem olyan, mint amilyenre számítottam, egészen otthonos. A nappaliban egy kandalló helyezkedett el, s rajta fényképek sorakoztak. Volt pár gitár is a falon, de a festmények jobban érdekeltek. Azt hiszem eredetiek. A garnitúrák mind bőrből voltak, s szőnyeg, ha jól látom pamutból.

- Rendben. – sóhajtott. Gondolom most kiselőadás fog következni a szabályokról, meg persze a szobabeosztásról.

- Mint látod ez egy kis ház. Arra a luxusra ne is gondolj, hogy külön szobád lesz! Amúgy sem engednélek magamtól 5 méterrel távolabb. Most beszéljünk kicsit a házirendről. Nincs nyafogás, sírás vagy bármiféle hiszti. Sosem feleselsz velem, mindig szót fogadsz. Mindenről értesítened kell, még arról is mikor mész wc-re. Rendetlenséget nem akarok látni, és öhm… te fogsz főzni is. Remélem érthető voltam. – arckifejezésem alapján rájöhetett, hogy ez a rendszer nekem nem tetszik. Semmi kedvem egy vad idegen pasival egy szobában lenni. A kanapé alól kihúzott egy bőröndöt, majd a kezembe adta. Érdeklődve néztem rá, mire megnyomta az „open” gombot, s kinyílt a láda, ami tele volt az én ruháimmal. Teljesen leblokkoltam. Mikor és ki ment be a házamba?! Sietősen csuktam be a bőröndöt, majd fordultam a fiú felé. Kérdően néztem rá, nem mertem megszólalni.

- A szobánk arra van – mutatott a legközelebbi ajtóra – és a fürdő ott van. – magyarázta. Bólintottam, s elfoglaltam a szobát. Elkezdtem kipakolni, hátha kicsit belefeledkezem és elfeledem akár egy kis időre is ezt az egészet. Miután ott végeztem a fürdőszobai tárgyaimat is elhelyeztem. Fogalmam sem volt mit kellene, tegyek. Legszívesebben ordítanék egy nagyot, ezzel kieresztve az összes félelmet, s dühöt is, ami bennem rejtőzik. Levetettem magamat az ágyra, de azonnal szemet szúrt az a táska, melyet Niall hozott a Hotelból. Közel mentem, majd kitártam azt. Igazam volt! Bomba is van benne. Azonnal felálltam, s anélkül, hogy visszazártam volna hagytam el a szobát. A szöszi éppen tévézett. Én csak álltam, mint egy fadarab.

- Mit szeretnél? – nézett rám unottan. Nemlegesen megráztam a fejem, jelezve, hogy nincs semmi szándékom.

- Egész végig a néma lányt fogod játszani aki baszik szólni egy szót is, vagy végre kinyitod a szád és kinyögsz pár kibaszott szót? – hangja nyugodt volt és lágy. Nem volt mérges, de mégis megijedtem tőle. Nagyot sóhajtva készültem fel a neki címzett első mondatomra, de hangom elakadt. Nem értem még magam sem, hogy vajon miért nem tudok hozzászólni. Alsó ajkam kezdtem rágni izgalmamban, s újra átvettem fejemben a mondatot.

- Mi… miért vagyok itt? – hangom remegett, s egészen rekedtes, halk volt. Kezével intett, azt akarta, hogy elfoglaljam az üres helyet mellette. Kicsit hezitáltam, de végül mozgásra bírtam magam és leültem a fotel szélére, egészen távol tőle.

- Tudod ez egy nagyon hosszú történet, és aki kíváncsi hamar megöregszik. Legyen elég annyi, hogy a biztonságod érdekében kell itt lenned, mást nem mondhatok. – talán azért nem mondja el, mert ő sem tudja? Bár ez lehetetlen.