2.rész "Futárkodás"

Sziasztok! Elnézést a rengeted késésért, de igyekszem minél előbb hozni a friss részeket. Ez a rész rövidebb lett, ennél hosszabb bejegyzéseket tervezek írni. Köszönöm a visszajelzéseket, jó olvasást!

Két nap telt el azóta, hogy Niall idehozott. Azóta nem beszéltünk, s az igazat megvallva egyre jobban kezdek félni tőle. Rettentően ijesztő alak, mindig tudja, hogyan hozza rám a frász, hogy eszembe se jusson megszökni. Általában a szobában szoktam ülni, míg ő az egész házat birtokba veszi, s használja. Csakis étkezésnél, s alvásnál szoktam vele találkozni, hála annak, hogy egy szobában kell vele aludnom. Néha rám néz, nem haltam-e még meg. Most is a szokásos ebédi körutamra indultam, de mikor láttam, hogy Niall egy idegen pasival beszélget a nappaliban, a falhoz simulva hallgattam végig, miről is szól a traccsparti.

- Neked csak annyi a dolgod, hogy elhozd hozzám, a fegyverekkel megrakodott táskával a hátán utána, ha jelzek, visszahozd a biztonságba. Értetted? – szemeim a kétszeresére nőttek. Ezt a hangot bárhol, bármikor felismerem! Habár, ha jobban belegondolok a hang gazdája már meghalt. Még mindig emlékszem, mikor egy tavaszi napon sétáltunk a parkban egyszer csak az FBI-ra lettünk figyelmesek. Láttam rajta, hogy ideges, de arra nem gondoltam, hogy őt keresik. Egyik pillanatról a másikra tűnt el mellőlem, s vitték el. Sosem tudtam meg mi is történt, mit követhetett el, hogy letartóztatták; csak annyi információt sikerült szereznem, hogy meghalt a börtönben. Eleinte sosem szerettem vele lenni, hiszen az apja miatt mentek szét a szüleim, s lett a mostohatestvérem. Percről percre szerettem bele, de szigorúan csak testvéremként néztem rá. Miután elment, rájöttem nem is szerelemről volt szó, csak a sok együtt töltött idő miatt, lehetetlennek tartottam, hogy nélküle éljek tovább. Az emlékek tiszteletére egy könnycseppet ejtettem, s utána már csak az ajtó csapódása vízhangzott a fülemben. Ki kell derítenem, ki is ez az ember!

- Violett! Gyere! – szólt Niall szigorúan. Basszus! El is felejtettem, hogy még nem csináltam kaját. Remegve, ujjaimat piszkálva járultam elé.

- T-tessék. – mondtam, mintha nem tudnám, hogy elrontottam valamit. Habár testbeszédem, s a dadogásom elárulta, tisztában vagyok vele.

- Rendeltem a Nando’s-t. Délután le kellene szállítanod valamit, úgyhogy gondoltam, ma megkíméllek a főzéstől. – Niall gyorsan kipakolta az ételt, s két tányérba egységesen elosztotta.

Nem sokkal később valóban egy táskát aggatott a hátamra, s kocsiba ültetett. Fogalmam sem volt róla, mi lehet a táskában, de számomra jobb is így. A gyomrom liftezett, de úgy, mint még soha. Tiltakozni eszem ágában sincs; tudom, mi lenne a következménye. Lábaimmal dobolok, viszont Niall ezt sem tűri, így egy szúrós pillantással jelez. Rögtön abba is hagyom, így a körmeim melletti bőrt kezdem nyúzni, ami hamar le is jön, majd vérezni kezd.

Fél óra múlva már egy lepukkant épület előtt állok, s a sofőröm az autóban vár. Követtem utasításait, remegő lábakkal mentem be, s néztem körül. Sötét volt. Mindig is féltem a sötétben, de tettem tovább a dolgom és letettem az épület közepére a táskát, majd elkezdtem loholni a kijárat felé, mintha egy késes őrült üldözne. Simán belemehetne egy sikoly filmbe ez a jelenet. Végre kiértem a napsütéses szabadba, de még ott sem álltam meg, egészen a járműig futottam, s pattantam be.

- Csak, nem megijedtél? – kuncogott Niall. Láthatta, arcomon a félelmet.

A visszaút is csendesen telt, de ha ezt így folytatja meg fogok őrülni. Sosem szól hozzám csak gyilkos pillantásaival tisztel meg. Hátravetettem magamat az ágyon, majd gondolkozni kezdtem. Ismét ugyan azok a megszokott kérdések, s nem talált válaszok. Forgolódásommal összegyűrtem a takarót, ami alattam pihent. Semmit tevésemet megelégelve léptem az ablakhoz. Éppen a közeli parkara nyit kilátást, ahol a szabad gyerekek felettébb nagy boldogsággal az arcukon ugrálnak egyik rönkről a másikra, vagy éppen repülnek a hinta segítségével. Na, igen ők szabadok. Észre sem vettem, de mire megfordultam a szőkeséggel találtam szembe magam. Csak meredt rám kék szemeivel, s ezzel zavarba hozott. Nem bírtam a szemébe nézni, szabadulni akartam a pillantása elől. Sőt, ettől az egésztől!