2014. december 7., vasárnap

3.rész "Erőszak"

Kedves olvasóim! Sajnálom, hogy nem hoztam már egy ideje részt, de sem ihletem, sem kedvem nem volt az íráshoz. Viszont, most végre meg tudtam írni a 3. részt, ami remélem vigasztal, majd a hiányokért! Köszönöm az előző részhez a visszajelzéseket, jó olvasást!

- Vedd fel ezeket! – hajított az ágyra egy ruhakollekciót. Ahogyan ránéztem az előttem heverő ruhadarabokra elkapott a hányinger. Komolyan kurvát akar belőlem csinálni?
- De hát… ezek – éppen ki akartam oktatni, hogy én ilyen ruhát biztosan nem fogok felvenni, de amint találkoztam dühtől izzó szemeivel befejeztem a mondanivalómat. Csendben kémleltem a padlót, s vártam mi a teendőm, hiszen nem jönne hozzám csak úgy.
- Ezt kell felvenned. Gondolom már sejted mi is lesz a dolgod, de ne aggódj. Nem lesz semmi baj. – nem lesz semmi baj?! Hát persze, hogy ezt mondja, hisz’ nem neki kell kiállni, kurválkodni az utcára. Nem csináltam semmit, csak álltam. Ez volt az én hangtalan tiltakozásom. Mikor rájött milyen játékot is űzök vele, azonnal megragadott a hajamnál, s durván elráncigált a fürdőig. Természetesen a ruhákat is magával hozta. Belökött a fürdőbe, majd a nekem szánt szettet is mellém dobta.
- Ha azt mondtam felveszed, akkor kibaszottul felveszed! – ordibálta torka szakadtából – Ha, nem jössz ki a felszerelésedben 5 percen belül, akkor én megyek be és rángatom rád személyesen! – kiabált tovább, s rám vágta az ajtót. Természetesen ezek után köpni-nyelni nem tudtam, s jobbnak láttam öltözködni. Miután végeztem félve nyitottam ki az ajtót, minek túloldalán Niall várt. Ahogy végig néztem rajta, rögtön végig járt a borzongás. Agresszíven nyúlt csuklóm után, amit reflexből elrántottam. Úgy éreztem itt és most telt be a Szöszinél a pohár. Testem reszketett, féltem. Kezét a magasba emelte, s arcom felé lendítette. Szemeimet lehunytam, vártam a kiérdemelt büntetésem, de az nem következett be. Tenyere öt centire állt meg tőlem. Mély levegőket véve próbálta magát nyugodt állapotba helyezni. Pár perc elteltével intett, hogy kövessem, amit meg is tettem.

Fél óra múlva egy mocskos, benzintől bűzlő utcasarkon álltunk meg.
- Most menj ki és áruld ezt. Nem kell tudnod mi ez a lényeg, hogy egy adag 13 font. Érted? Ez itt összesen 20 adag. Ha, bármi probléma lenne, itt vagyok. – valahogy úgy nézhettem rá, mint aki most jött a Mars-ról és először lát embert. Egyáltalán nem erre számítottam. Valami olyasmire számítottam, hogy kiállít kurvának viszont, ehelyett valami illegális cuccot kell árulnom. Még mindig jobb az én verziómnál. Aprót bólintottam, majd kilökött a kocsiból. Odaálltam a kijelölt helyre, ahol is egy szimbólum volt. Láttam már ezt Niall házában, ezek szerint ez lehet a csapatuk, vagy a szervezetük jelképe. Táskámat szorosan fogtam, amiben az anyag található. Sokan elhaladtak mellettem, csupa kigyúrt, tetkós pasik. Páran rám néztek, bár különösebb figyelmet nem szenteltek rám. Kivéve egy fiút. Az út másik oldalán állt, s szemeivel méregetett. Egyszer megindult felém, tartva a szemkontaktust.
- Szia, cica. – köszöntött már öt méterrel a járda szegélyétől. Féloldalas mosollyal közeledett.
- Nos, mennyi egy adag, szivi? – szavai gúnyolódásba folytak, s legnagyobb kellemetlenségemre nem tudtam egy értelmes szót sem kinyögni. Miután választ adtam a kérdésre, vett is két adagot. Intett még utoljára köszönés gyanánt, majd eltűnt. Körülbelül egy óra múlva a tíz csomagot eladtam, ezzel egészen szép összeget kerestem, bár gondolom, ezt nem tarthatom meg. Minden rendben ment, egészen addig, míg egy újabb érdeklődő elő nem került. Azonban ő nem az áru után próbált informálódni, sokkal inkább irántam.
- Mizu édes? – súgta a fülembe, teljesen nekem feszülve. Undorodva fordítottam el a fejem. Nyakamat kezdte ostromolni ajkaival, én pedig csak remélni tudtam, hogy Niall minél hamarabb értem jön.
- Gyere gyönyörű, szórakozzunk egyet! – mocskos hangnemben beszélt, ezzel fokozta bennem a negatív érzelmeket. Még mindig nem szólaltam meg, egyszerűen nem ment. Levegővételem elárulta, hogy a félelem irányít persze ezt ki is használta. Autója felé kezdett húzni, azonban ezt már nem engedhettem. Minden erőmmel szegültem ellene, ami nyilvánvalóan nem tetszett neki.
- Gyere már te kis kurva! – ordibált. Hirtelen felindulásból érintettem össze tenyerem arcával, ami nagy csattanás hallatott, s egy piros foltot hagyott maga után. Ő sem hagyta magát, öklét hatalmas energia bedobással találkoztatta az orrommal. A fájdalom azonnal kiütött, viszont annyit még láttam, ahogyan Niall felénk rohan.

Az éles fény mélyen sütött bele szemembe, mikor magamhoz tértem. Lassacskán minden kezdett beugrani. A férfi, az ütések és végül az ájulásom. Körbenéztem a szobában és csak akkor jöttem rá, hogy nem Niall-nél vagyok. Egy hideg, nedves szobában vagyok. Föltámaszkodtam a matracról, s a kiutat kezdtem keresni, ami egy fehér ajtó volt. Kezemet a kilincsre helyeztem, azonban akármennyire is rángattam, nem nyílt. Segítségért kezdtem kiabálni, ám mikor meghallottam valakit közeledni, azonnal elhallgattam. A kinti személy a zárral babrált, majd kinyitotta az ajtót. Rögtön szembe találtam magam azzal a férfival, aki megütött, s ezek szerint el is rabolt.
- Végre kettesben. Most már az a Szőke gyerek sem zavarhat. – Niall! Vajon mit csinált vele? Értem jön? Vagy örökre itt maradok?
- Mi… mi van vele? – dadogtam. Közelebb jött hozzám, már-már túl közel. Körbejárt, miközben le se vette tekintetét a testemről. Hátam mögött állapodott meg, s söpörte el nyakam bal oldaláról a hajam. Ismét csókolgatni kezdett, de most csípőmet is fogdosta.
- Ne aggódj, kapott néhányat, majd mikor a földre került fölkaptalak és elinaltam veled. Azonban most ideje szórakozni. – szembe fordított magával, s el is kezdett megszabadítani a ruháimtól. Minden erőmmel ellenkeztem: rúgtam, karmoltam és ütöttem ahol értem, viszont ez semmit sem segített. Már csak a fehérneműm takart, s ő is vetkőzni kezdett. Rá sem tudtam nézni egyfolytában a kezeimet kémleltem, s tördeltem az ujjaim. Hallottam az övét koppanni a földön, s ott megszűnt a világ.

- Készülj fel, mert nem leszek kímé… - mondatát nem tudta befejezni, mivel egy újabb csapat idegen fickó rontott be a szobába.

2 megjegyzés:

  1. Szia nekem nagyoooooon tetszett!!!Eszméletlen jó az alapsztori,és tök jól meg is tudod valósítani!!Várom a kövit ;-) <3 xoxo Anna

    VálaszTörlés
  2. *-------* Esti unalmas hétfők miatt ez már frenetikus hétfő este c:
    Kivi vagyok mik lesznek itt még c:

    VálaszTörlés