Zárás

Sziasztok!
Mivel többen is kérdezgettetek a folytatásról, döntést kellett hoznom. Először folytatni szeretem volna a blogot, de amint hozzáláttam nem tudtam hogyan folytatni. Nagyon sajnálom, hogy csalódnotok kell bennem, azonban képtelen vagyok tovább vinni ezt a blogot. Szóval eljött a zárás ideje. Köszönök mindent, a feliratkozókat, a kommenteket, díjakat mindent, amit adtatok nekem! Azt, hogy olvastátok a blogot, ami valljuk be elég kis nyomira sikeredett. A legsablonosabb témát választottam. Nem tudok a zárás miatt elégszer bocsánatot kérni!

Viszont, aki egy kicsit is szereti/szerette az írásomat, nézzen be az új blogomba.

HOLOGRAM - HARRY STYLES 

7.rész "Büntetés"

Kedves olvasóim! Meg is hoztam a friss részt, ami lényegesen hosszabb lett, mint az előző. Sok benne a leírás, viszont ennek ellenére remélem tetszeni fog! Köszönöm a kommenteket, s a pipákat is. Jó olvasást!

Egy dohos, cigi szagtól bűzölgő pincében ébredtem. Szemeim nem éppen a legjobb minőségű képet szolgáltatták, látásom homályos. Kezeim, s lábaim meg voltak kötözve, s egy elég kényelmetlen matrac feküdt alattam. Miért ilyen ismerős nekem ez a szituáció? Hasamat megtornáztatva kerültem ülő pozícióba. Látásom mostanra már kitisztult, s fel tudtam térképezni a szobát. Mint egy villám, olyan gyorsan csapott meg a felismerés. Itt vagyok a hotel pincéjében! Ijedtemben ismét körülnézek, nincs-e társaságom. Szerencsére egymagam vagyok, de úgy érzem, nem sokáig élvezhetem a magányt. Reménykedek benne, hogy Niall fog ismét bejönni az ajtón. Pár csendes perc után lenyugodtam, s folytatni próbáltam a körülbelül egy hete elkezdett tervem. Mikor először voltam itt ki tudtam szabadítani a lábaimat. Azonnal ezzel kezdtem foglalatoskodni, azonban a mostani csomó feszesebb és erősebb volt. Semmi lehetőséget nem adtak a kiszabadulásomra. Agyam ismét kezdte elveszíteni a józanságát, így hátradőltem, s vettem pár mély lélegzetet. A Niall-el töltött idő alatt megtanultam, hogy sosem kell hagyni, eluralkodni a félelmet, hiszen akkor nem tudom átlátni a helyzetem. Mint legutóbb most is megláttam az ablakot, s mint a giliszták odacsúsztam alá. Rettenetes fájdalmas volt ez a két-három méter, de felállni sajnos nem tudtam. Kicsit sem lepődtem meg, hogy zárva van. Magamat felülmúlva tapasztaltam meg, hogy a helyzethez képest nem pánikolok. Azt hiszem elegem volt már a félelemből és a hozzá társuló érzésekből. Hallgatózni kezdtem, azonban semmit sem hallottam. Mintha senki sem tartózkodna velem egy szinten. Visszakeveredtem a matracra, majd vártam. Fogalmam sem volt mire, de vártam. Előbb utóbb valakinek értem kell jönnie. Azt már tudom, hogy nem fognak bántani, így semmi félni valóm sincs. Véleményem ellenére remegek. Nem sokkal később egy ajtó nyílását hallom. A hang irányába kapom a fejem, azonban a várt személynél, egy teljesen más alak lépett be. Nem tűnt veszélyesnek sőt, egy laza kék ingem, s egy feszülős fekete nadrágot viselt. Kezében egy öltönyt fogott, amit később letett egy székre. Haja tökéletesen be volt állítva, lábfejeit egy szintén fekete lakkcipő öltöztette. Első látásra ügyvédnek ítélném, bár abból ítélve, hogy itt dolgozik, nem igen hinném. Felém közelített, elegáns ingének ujját feltűrte, majd megállt előttem.

- Tudod, mit érdemelnek a szökevények? – kérdezte, s egészen az arcomba hajolt. Éreztem leheletét, mely túlzottan mentolos volt. Próbáltam tőle hátrébb húzódni, azonban éppen csak pár centit sikerült megtennem.

- Válaszolj! – üvöltése hirtelen töltötte be az egész teret. Nem legesen ráztam meg a fejem. Államnál fogva kényszerített, hogy szemébe nézzek. Kuncogni kezdett, s pár pillanat után égető fájdalmat éreztem az arcomon. Megütött. Könnyeim ismét utat nyertek maguknak.

- Ha továbbra is folytatod a sírást, kapsz még egyet. – ajkaimba harapva próbáltam elnyomni a kikívánkozó érzéseimet, kisebb-nagyobb sikerrel. A férfi fölállt, majd telefonálni kezdet. A tárcsázott személy szinte azonnal felvette a telefont, s beszélgetésbe elegyedtek. A hallottak alapján a főnökével beszélt, méghozzá rólam. Egy jó darabig arról folyt a szó, mihez is kezdjenek velem, majd Niall-ra terelődött a téma. Próbáltam figyelni, hátha visszakerülök hozzá, de semmit sem hallottam.

- Rendben, úgy tűnik elvesztetted a sérthetetlenségedet bogaram. A többiek rettenetesen berágtak rád a kis magánakciód miatt. Az én feladatom az lesz, hogy megtanítsalak nyugton ülni a fenekeden. – félelmem egyre csak nőtt. Most meg fog kínozni? És hol van Niall? Vajon, ha itt lenne neki kéne ezt csinálnia? És miért gondolok Niall-re? Hiszen ő is csak egy közülük. Az igazság az, hogy nekem félni kéne tőle, de jelen pillanatban tőle várom a megváltást. Még sosem adta jelét, hogy bánta. Persze, tudom, naiv vagyok. Gondolatmenetemből egy éles fájdalom zökkentett ki, amit a kezemre mért. A fájó pontra pillantottam, ahol egy nagy piros folt éktelenkedett. Támadómra néztem, aki egy pisztoly végével okozta a sebet. A levegő a torkomon akadt, eszméletlenül nagy kínt jelentett a sérülésem. Biztos voltam benne, hogy a csontos is megzúzódott, valamilyen mértékben. A következő ütést a homlokomon éreztem. Bőröm felrepedt, s egy vércsepp gördült végig arcomon. Az eddig érzett fájdalom a háromszorosára terjedt. Fejemet alig bírtam felemelni. Mire sikerült újra visszanyernem valamelyest a tudatom, vissza is tért a kínzásomhoz. Súlyokat pakolgatott elém, majd egyenként helyezte őket lábfejeimre. Először csak két kilót tett rám, majd öt percenként duplázta. Üvöltöttem a fájdalomtól, pedig még csak hat kiló volt összesen lábaimon, és ahogy néztem nem akarja egy darabig abbahagyni. Már lassan olyannyira elzsibbadtak lábaim, hogy nem érzetem őket. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy nem bénultam-e le. Mikor látta, hogy kezdem megszokni az érzést, újabb két kilót tett lábaimra, s újra pisztolyáért nyúlt, amellyel ismét megütötte a zúzódás helyét. Ismét hangom töltötte meg a teret, majd megkönnyebbülést éreztem. Mint kiderült megszabadított a lábaimat préselő súlyoktól. Lábfejeimben lévő csontok bizonyára elvesztették sértetlen állapotukat, hiszen nem csak rám tette, rám dobta a nehéz tárgyakat. Arcom mostanra teljesen könnyáztatta lett. Folyamatosan szipogtam, s olykor kifújkáltam az arcomba lógó tincseket. Vártam a következő lépését.

- Ezeket már csak azért, hogy száz százalékig menjek. – vigyorgott, s háromszor teljes erejéből hason ütött. Fájdalmam már csak nyöszörgéssel tudtam kimutatni. Még egy utolsó csapást mért orcámra, majd eltávolodott tőlem. Zihálva nyugtatgattam magamat, miszerint már mindennek vége, s csak egy kicsit kell bírnom a fájdalmat. A tag eloldozott, majd óvatosan visszafektetett a matracomra. Egy lepedővel fedte be remegő, sajgó testem. Sóhajtott egy nagyot, s mint egy végszó kezdett el csörögni a telefonja. A mellettem elhelyezett székről levette zakóját, majd annak zsebébe nyúlt, s vette elő a rezgő tárgyat. Megnyomta a zöld gombot, s a füléhez emelte a készüléket. Hallgatózni próbáltam, de testem túlfáradt volt, s lélegezni is alig volt időm. Torkom égett, szemeim automatikusan csukódtak le. Egészen addig, míg egy mély baritonnal rendelkező pasa, azt nem állította, hogy Niall eltűnt. A hírek szerint valami rosszul sült el a legutóbbi átvételnél, s valaki meg is hallt. Niall-t és valami Lou nem kerültek elő. Mikor a férfi letette a telefont, egyből faggatni akartam, azonban ehhez is túl gyenge voltam. Lélegeztem pár nagyot, s újra megpróbálkoztam a beszéddel.

- Mi van Niall-el? – hangozz el a kérdésem, igaz akadozva; miden szó után meg kellett állnom levegőt venni. Nagy ára volt igaz ennek a mondatnak, hasizmaim ismét fájni kezdtek, s ennek következtében köhögtem is. A fájdalom nem kívánt szűnni. A velem szemben lévő alak csodálkozott a kérdésemen, utána minden szó nélkül hagyott egyedül.

*Niall szemszöge*

Már hallottam jönni a következő osztagot, mikor a terv közepénél tartottunk. Semmi esélye, hogy beváljon, de mindenképp meg kell próbálni. Gyorsabban kezdjük kapkodni magunkra a ruhákat. Túl sok idő ment el vele, hogy a két hullát a saját ruháinkba öltöztessük. Így is hanyagok voltunk, azonban mire beértek, mi már a padlón feküdtünk a katonák egyenruhájában. Kis idő múlva már kint találtuk magunkat, rengeteg hulla között. Az csodálatos, hogy idáig eljutottunk, de hogyan fogunk kijutni, mikor mindenhol örök vesznek minket körül. Résnyire kinyitottam a szememet, s ha jól láttam egy halottas kocsival viszik el az élettelen testeket. Luke-ra pillantottam, s tudtam, ugyan az a dolog jár a fejünkben. Ezek tényleg annyira kezdők, hogy nem veszik észre a tényt; mi teljesen ismeretlenek vagyunk. Egy jó szervezet alapszabály, hogy ismered a társaidat. Viszont, az is mutatja újoncúságukat, hogy pulzust sem néztek. Közeledett felénk valaki, mire gyorsan visszavettük a dermedtséget. Minket is a kocsiba tettek, s a jármű hamarosan el is indult alattunk. 

6.rész "Kísérlet"

Kedves olvasóim! Itt is vagyok az új fejezettel. Ez a rész nem lett valami eseménydús, s elég rövid is, de remélem azért elnyeri majd a tetszéseteket! Jó olvasást!

Amilyen gyorsan csak tehettem elsütöttem a fegyvert, azonban a fickó remek reflexeinek köszönhetően, a golyó egy társát találta el, ugyan is maga elé húzta. Újra megismételtem tettemet, viszont most már több sikerrel.  A lőszer vállon találta, majd pár másodperccel később a második nyakon. Közben a fegyver tulajdonosa földre kényszerítette Luke-ot, s felém is megindult. Persze a hülye is tudta, hogy fegyverrel a kezemben nálam van az előny. Ellenfelem sem volt ostoba, s ennek teljes tudatában nyomott meg egy vörös gombot, ami az egész épületben riadót csapott ki. Vízhang kíséretében célt talált a kilőtt töltényem. Újabb hulla feküdt a padlón.

- Gyerünk, keresnünk kell egy rejtekhelyet. – szólt Luke. Viharos tempóban kezdtünk újabb tervet szőni, sikertelenül. Csak egy üres szoba, semmi több. Oda szaladtam a főnökükhöz, s tőle is elvettem a fegyverét, majd dobtam át társamnak. Nekem már csak pár töltényem maradt, s ahogy láttam partnerem sem bővelkedett belőlük. Egybevéve 10 lőszerünk volt. A túléléshez való esélyeink talán rajta sincsenek a skálán. Egy erőteljes lökés árán törték be az ajtót, de mielőtt akár mit is tehettek volna, mi lecsaptunk. Szerencsénkre egy hat főből álló csapat érkezett a kivégzésünkre, akiket könnyű szerrel, az ajtó mögül le tudtunk szerelni. Már csak egy harcos maradt életben. Mindketten rászegeztük a halált nyújtó pisztolyt, mire ő eldobta sajátját, s felemelt kezekkel várta a sorsát. Közelebb mentem hozzá, s elvettem a névjegyét.

- Jones Hall. – olvastam fel hangosan a kártyán található nevet.

- Gondolkodjunk okosan. – kezdett el lépegetni a szobában Luke – Te ezt még megúszhatod. Csak annyi a dolgod, hogy szólj a soron következő egységnek, hogy sikerrel elvégeztétek a munkátokat. Mi szépen kisétálunk innen, s te túléled. Viszont, – emelte meg hangját, hogy elérje a kellő hatást – ha inkább más utat választanál, gondolj arra, hogy mi kijutunk innen, s keservesen meg fogsz fizetni. – az ember értette a célzást. Nagyon úgy tűnt, családja élete fontosabb, mint mi. Óvatosan emelte fel az adóvevőt, s nyitotta szólásra a száját, amin azonban egészen különböző szavak jöttek ki, mint mi azt vártuk. Újabb csapatot szólított fel. Hamar őt is kiiktattuk, majd a csata helyett mást terveltünk ki. Az ajtót amennyire tudtuk visszaállítottuk eredeti helyzetére, s csak reménykedtünk, hogy elegendő időnk lesz a terv végrehajtására.

*Violet szemszöge*

Miután a nyugtatót és a fájdalomcsillapítót is megvettem, visszatértem a kis búvóhelyemre. A nyugodt alvás érdekében két tablettát is beszedtem, majd összekuporodva bebújtam az ágyamba. Míg álom nem jön a szememre, gondolkozni kezdek. Amint adódik lehetőségem, el kell mennem. Pontosan emlékszem az első találkozásunkkor Niall azt monda: „Nyugi, én, nem akarlak a holtak közé sorolni. Azonban mások oly szívesen vennék, ha csak úgy odadobnánk téged eléjük”. Vajon a portás is nekik dolgozik? Mármint Niall csapatában van? Vagy esetleg a mások csapatát erősíti? Azonban meglehet, hogy csak egy átlagember. Viszont nem hagy nyugodni; miért nézett olyan sokáig? Szemhéjam lassan lezárja látásom, s a nyugtatók segítségével végre sikerül álomba szenderülnöm.

Hangos kopogásra pattannak ki szemeim, s robbanok ki az ágyból. A hang megszűnik, majd egy éles hang helyettesíti.

- Kisasszony, kérem! A személyzet egyik tagja küldött. Ajándékcsomagja érkezett. – testem remegni kezdett, a félelem minden porcikámat átjárta. Kellet egy perc, mire reagálni tudtam erre, s ajtót nyitottam, persze csak félig. Nem óhajtottam, még véletlen sem megadni az idegennek azt a lehetőséget, hogy be tudjon férkőzni a szállásomba. Szó nélkül, gyorsan kaptam ki a kezei közül a nekem címzett dobozt. A bejáratot szolgáló tárgyat villámsebességgel zártam vissza, s magamhoz híven kétszer is ráfordítottam. A meglepetés csomagtól levert a víz, mintha csak pestist terjesztene dobtam el. Kínomban, már szó szerint a hajamat tépkedtem, s sírtam. Tudtam, ez a kis doboz azt jelenti megtaláltak. Nem lesz könyörület. Bő, egy órát töltöttem az érzéseim kiadásával. Dühöngtem, féltem, s akárcsak egy kis óvodás, aki nem kapta meg a játékát, csapkodtam magam a földhöz. Mikor sikerült lenyugodnom, értelmetlen módon éreztem magam tisztának, s gondtalannak. Persze az utóbbit csak részben. Könnyeim még mindig nedvesítették arcom, nem akart abbamaradni. A levegőt kapkodva tudtam tüdőmbe juttatni, nyugtalanságom miatt. Térdeimen kúsztam oda, az elhajított tárgyhoz. Nem éreztem magam sem érzelmileg, sem fizikailag elég erősnek, hogy kinyissam, ennek ellenére szeretném minél hamarabb átesni rajta. Nehézségek árán, de képes voltam eltávolítani a doboz tetejét, s csodálkozva állapítottam meg, üres. Most már semmit sem értek. A fejem az ablakok között cikázott, hátha figyel valaki, viszont nem láttam senkit.

- Csak legyen már vége. – motyogtam magamban. Tekintetem a doboz tetejére tévedt, ugyanis vissza akartam tenni. Kisebb szívrohamot kaptam, mikor megláttam rajta az írást.

Látlak!

Ismételten az ablakok felé néztem, viszont most is hiába. Könnyeim újra arcomat kezdték átszelni. A fürdőbe rohantam, s a tükrön is várt egy felirat.

Ha, azt hiszed, hagyok egy ilyen értékes kincset elfutni, mint te. Nagyon tévedsz!

Túl sok volt ez nekem egyszerre. A fejem egyre nehezebb kezdett lenni, s talpam alól kicsúszott a föld. Nagy koppanással értem földet a fürdő kemény padlóján, s hunytam le a szemem.

5.rész "Kínvallatás"

Kedves olvasóim! Már jó rég nem hoztam semmit, s a záráson is elgondolkoztam. Azonban nem vitt rá a lélek. Köszönöm az eddigi támogatást, s a kedves szavakat! A részek most már hétvégente fognak jönni, ami azt jelenti, hogy a következő rész szombaton már elérhető lesz! Remélem tetszeni fog nektek ez a rész is, jó olvasást!

Luke nagy léptekkel közelítette meg a testet, majd nézte meg a pulzusát. Tekintetét rám kapta, s megrázta a fejét. Tudtam, hogy azonnal értesíteni kell a főnököt, azonban mielőtt még tárcsázhattak volna a számot, valaki egy erőteljes ütést mért rám, s szép lassan összerogytam.

Szemeim azonnal kipattantak, mikor lövés zaja töltötte be a teret. Fekvésből átváltottam ülőpózba. Rögtön körbenéztem, majd megakadt a pillantásom a székben ülő szőke srácon. A golyót a lábfejébe kapta, ami azt jelenti, hogy ez egy kínvallatás akar lenni. A gyanúm be is igazolódott, mikor komolya fenyegetések között ismét rákérdezett ki a vezér nálunk. Mindannyian kaptunk efféle kiképzést, bár amennyire én láttam Luke igen csak kezdett megtörni. Nem is csodálom, hisz’ zúzódások vannak a kézfején, arcán és egy elég mély vágás is helyet kapott a felső karján. Ezek ellenére ő még mindig nem adta be a derekát, s elküldte a férfit a fenébe.

- Keh, nincs időm veled szórakozni! – ordította, s a pisztolyát a társam homlokának nyomta. Luke nem ijedt meg, sőt pimaszul mosolygott. A vallató ahelyett, hogy meghúzta volna a ravaszt, erősen arcon vágta a fegyverrel őt. Szeme megakadt rajtam, s bólintott egyet a másik őrnek. Kihurcoltak engem is, s egy székre vágtak. Karjaim, lábaim egyaránt össze voltak kötve, s egy vízzel teli vödör helyezkedett el előttem. Tudtam mi lesz a sorsom. Addig fognak a víz alatt tartani, míg a halál peremére nem jutok, majd visszarántanak. Ez a rémálmom. Estem már át ezen, egyszerűen borzalmas. Nem jutok levegőhöz és közben abszolút tehetetlen vagyok. A kopasz tetovált arcú pasas most hozzám jött. Rápillantottam partneremre, akit éppen visszakísértek a kihalt cellánkba. Tudtam, hogy gondolkozik már a kiszabadulásunkon, s nekem is ezt kell tennem. Tekintetem újra meg újra végigfuttatom a szobában, azonban sehol egy ablak, amin ne lenne rács.

- Tehát, Niall. Sokat hallottam már rólad és a szövetségről. Szeretném, ha mindenről kitalálnál. – rossz duma. Mind ezzel kezdi ahelyett, hogy alkut ajánlana. Vicces, de sokkal inkább beválik, mint ez. A legutóbbi társam is belement egy ilyen alkuba, s miatta kellett az üzletet átköltöztetni Amerikából egészen pontosan New York-ból Londonba.

*Violet szemszöge*

Amióta tudomásom van arról, hogy Niall elment, keresgélem a kiutat, de hiába. Az ajtó gondosan bezárva, az ablakok csakugyan. Egyetlen egy ablak van nyitva, a fürdőben, de azon nem tudok kijutni. Míg a házban barangoltam, olykor éreztem magamon valakinek a tekintetét, viszont akárhányszor is néztem hátra, vagy ki az ablakon nem volt ott senki. Végső lehetőség ként megragadtam egy széket, s kitörtem az ablakot. Rettegtem a gondolattól, hogy Niall akármikor hazaérhet. Gyorsan másztam ki az ablakon és futottam, ahogyan csak tudtom. Nem érdeketek a dolgaim, csakis az eljövő szabadságra gondoltam. Paranoiám miatt rengetegszer körülnéztem, hátha követ valaki, de sosem láttam magam körül ugyanazt az embert kétszer. A pénzem és a házban talált aprót elhoztam magammal, ezáltal megszállhatok egy olcsó motelban.

- Jó napot! – köszöntöttem a recepcióst, aki ugyan így tett. Volt benne valami furcsa, mivel elég sokáig nézett. Nem voltam benne biztos, hogy valóban így lenne, csak bebeszélhettem magamnak.

- Milyen szobát szeretne? – szegezte nekem a kérdést. Elmagyaráztam, hogy egy egyágyas fürdőszobás, viszonylag olcsót szeretnék, három napra. Meg is kaptam a kulcsot, miután kifizettem a szobát. Jár hozzá két étkezés reggeli és a vacsora, így legalább ezzel nem kell bajlódnom. Maradt még elég pénzem, hogy vehessek holnapra pár ruhadarabot, de a mi azt illeti, kimenni is félek. Ismerem, ezt a környéket a közelben van egy kínai. Talán később, ha megnyugodtam lenézek. A szobába érve körbenéztem. Nem valami tágas, nem is vártam. Nekem most pont ez kell, úgy érzem, kisebb térrel biztonságban vagyok. Szinte az egész birodalmam belátom. Befejezve a bámészkodást mentem a zárhoz, s fordítottam el kétszer is. Az ágyhoz érve leültem a szélére, s beletúrtam hosszú hajamba, miközben élesen belélegeztem a levegőt. Bele sem merek gondolni mi, történne, ha Niall vagy az egyik társa rám talál. Akkor aztán végleg elbúcsúzhatok az életemtől. Testem még mindig remeg, sokk hatása alatt vagyok. Fejem óvatosan hajtom a párnára, s takarózok be. Próbálok megnyugodni és aludni egy jót, azonban minden egyes szösszenetre, ami a szomszédos szobákból jön, felkapom a fejem. A fürdőbe megyek, annak reményében, hogy találok valami nyugtatót, de ez nem megszokás még egy szállodában sem. Kinyitom, a falra felszeret, tükörrel ellátott szekrényt, azonban üres volt. Visszacsuktam, s egy pillanatra a tükörre pillantottam. Niall ott állt a hátam mögött, viszont mire megfordultam eltűnt. Csak képzelődtem! Tenyerem szívemre helyeztem, s visszamásztam az ágyba. Túl gyáva voltam elmenni a rendőrségre és feldobni őket. Ez egy hatalmas szervezet, biztosan megöletnének valakivel. Pár perccel később, minden bátorságom összeszedve fogtam magam, s elmentem ruhákért. Nem sokkal később sértetlenül érkeztem meg az üzletbe, ahol megcsapta szagló szervez az a bizonyos kínai áruház szag. Utam egyből a leggingsekhez vezetett. Egyből vettem három feketét, majd egy melegítőt is beszereztem.  Ezek után még pár egyszerű fekete-fehér pólót is vettem. Miután elhagytam az üzletet a gyógyszertár felé szedtem a lábaim. Ismét éreztem, hogy kezdek bepánikolni. Minél gyorsabban akartam végezni a dolgaimmal, s visszamenni a motelbe.

*Niall szemszöge*

Folyamatos zihálásom töltötte be a teret, s mikor megunták kínzásom visszadobtam Luke-hoz.

- Hogy vagy? – kérdeztem rögvest, amint meg tudtam szólalni. Kacagni kezdett a kérdésemen, s én is így tettem.

- Ennél rosszabbat nem is kérdezhettél volna. – nevetett tovább.

- Kitaláltam valamit. Mikor legközelebb kivisznek, megpróbálom elvenni a fegyverét és lelövöm azt a barmot. Persze ezzel majd az egész őrség minket fog célba venni, de ha úgy csináljuk, mint eddig, nem lesz baj. – tudtam, hogy nincs mit veszítenünk, így belementem. Megbízok benne, ő az egyik legjobb. Belelendültünk az akcióba, amint eljött az újabb vallatás ideje. Luke, mint ahogy megbeszéltük, az összekötözött kezével megragadta a fegyvert, s átdobta nekem, s én azonnal célkeresztbe vettem a kopasz fickót.