2015. február 28., szombat

7.rész "Büntetés"

Kedves olvasóim! Meg is hoztam a friss részt, ami lényegesen hosszabb lett, mint az előző. Sok benne a leírás, viszont ennek ellenére remélem tetszeni fog! Köszönöm a kommenteket, s a pipákat is. Jó olvasást!


Egy dohos, cigi szagtól bűzölgő pincében ébredtem. Szemeim nem éppen a legjobb minőségű képet szolgáltatták, látásom homályos. Kezeim, s lábaim meg voltak kötözve, s egy elég kényelmetlen matrac feküdt alattam. Miért ilyen ismerős nekem ez a szituáció? Hasamat megtornáztatva kerültem ülő pozícióba. Látásom mostanra már kitisztult, s fel tudtam térképezni a szobát. Mint egy villám, olyan gyorsan csapott meg a felismerés. Itt vagyok a hotel pincéjében! Ijedtemben ismét körülnézek, nincs-e társaságom. Szerencsére egymagam vagyok, de úgy érzem, nem sokáig élvezhetem a magányt. Reménykedek benne, hogy Niall fog ismét bejönni az ajtón. Pár csendes perc után lenyugodtam, s folytatni próbáltam a körülbelül egy hete elkezdett tervem. Mikor először voltam itt ki tudtam szabadítani a lábaimat. Azonnal ezzel kezdtem foglalatoskodni, azonban a mostani csomó feszesebb és erősebb volt. Semmi lehetőséget nem adtak a kiszabadulásomra. Agyam ismét kezdte elveszíteni a józanságát, így hátradőltem, s vettem pár mély lélegzetet. A Niall-el töltött idő alatt megtanultam, hogy sosem kell hagyni, eluralkodni a félelmet, hiszen akkor nem tudom átlátni a helyzetem. Mint legutóbb most is megláttam az ablakot, s mint a giliszták odacsúsztam alá. Rettenetes fájdalmas volt ez a két-három méter, de felállni sajnos nem tudtam. Kicsit sem lepődtem meg, hogy zárva van. Magamat felülmúlva tapasztaltam meg, hogy a helyzethez képest nem pánikolok. Azt hiszem elegem volt már a félelemből és a hozzá társuló érzésekből. Hallgatózni kezdtem, azonban semmit sem hallottam. Mintha senki sem tartózkodna velem egy szinten. Visszakeveredtem a matracra, majd vártam. Fogalmam sem volt mire, de vártam. Előbb utóbb valakinek értem kell jönnie. Azt már tudom, hogy nem fognak bántani, így semmi félni valóm sincs. Véleményem ellenére remegek. Nem sokkal később egy ajtó nyílását hallom. A hang irányába kapom a fejem, azonban a várt személynél, egy teljesen más alak lépett be. Nem tűnt veszélyesnek sőt, egy laza kék ingem, s egy feszülős fekete nadrágot viselt. Kezében egy öltönyt fogott, amit később letett egy székre. Haja tökéletesen be volt állítva, lábfejeit egy szintén fekete lakkcipő öltöztette. Első látásra ügyvédnek ítélném, bár abból ítélve, hogy itt dolgozik, nem igen hinném. Felém közelített, elegáns ingének ujját feltűrte, majd megállt előttem.
- Tudod, mit érdemelnek a szökevények? – kérdezte, s egészen az arcomba hajolt. Éreztem leheletét, mely túlzottan mentolos volt. Próbáltam tőle hátrébb húzódni, azonban éppen csak pár centit sikerült megtennem.
- Válaszolj! – üvöltése hirtelen töltötte be az egész teret. Nem legesen ráztam meg a fejem. Államnál fogva kényszerített, hogy szemébe nézzek. Kuncogni kezdett, s pár pillanat után égető fájdalmat éreztem az arcomon. Megütött. Könnyeim ismét utat nyertek maguknak.
- Ha továbbra is folytatod a sírást, kapsz még egyet. – ajkaimba harapva próbáltam elnyomni a kikívánkozó érzéseimet, kisebb-nagyobb sikerrel. A férfi fölállt, majd telefonálni kezdet. A tárcsázott személy szinte azonnal felvette a telefont, s beszélgetésbe elegyedtek. A hallottak alapján a főnökével beszélt, méghozzá rólam. Egy jó darabig arról folyt a szó, mihez is kezdjenek velem, majd Niall-ra terelődött a téma. Próbáltam figyelni, hátha visszakerülök hozzá, de semmit sem hallottam.
- Rendben, úgy tűnik elvesztetted a sérthetetlenségedet bogaram. A többiek rettenetesen berágtak rád a kis magánakciód miatt. Az én feladatom az lesz, hogy megtanítsalak nyugton ülni a fenekeden. – félelmem egyre csak nőtt. Most meg fog kínozni? És hol van Niall? Vajon, ha itt lenne neki kéne ezt csinálnia? És miért gondolok Niall-re? Hiszen ő is csak egy közülük. Az igazság az, hogy nekem félni kéne tőle, de jelen pillanatban tőle várom a megváltást. Még sosem adta jelét, hogy bánta. Persze, tudom, naiv vagyok. Gondolatmenetemből egy éles fájdalom zökkentett ki, amit a kezemre mért. A fájó pontra pillantottam, ahol egy nagy piros folt éktelenkedett. Támadómra néztem, aki egy pisztoly végével okozta a sebet. A levegő a torkomon akadt, eszméletlenül nagy kínt jelentett a sérülésem. Biztos voltam benne, hogy a csontos is megzúzódott, valamilyen mértékben. A következő ütést a homlokomon éreztem. Bőröm felrepedt, s egy vércsepp gördült végig arcomon. Az eddig érzett fájdalom a háromszorosára terjedt. Fejemet alig bírtam felemelni. Mire sikerült újra visszanyernem valamelyest a tudatom, vissza is tért a kínzásomhoz. Súlyokat pakolgatott elém, majd egyenként helyezte őket lábfejeimre. Először csak két kilót tett rám, majd öt percenként duplázta. Üvöltöttem a fájdalomtól, pedig még csak hat kiló volt összesen lábaimon, és ahogy néztem nem akarja egy darabig abbahagyni. Már lassan olyannyira elzsibbadtak lábaim, hogy nem érzetem őket. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy nem bénultam-e le. Mikor látta, hogy kezdem megszokni az érzést, újabb két kilót tett lábaimra, s újra pisztolyáért nyúlt, amellyel ismét megütötte a zúzódás helyét. Ismét hangom töltötte meg a teret, majd megkönnyebbülést éreztem. Mint kiderült megszabadított a lábaimat préselő súlyoktól. Lábfejeimben lévő csontok bizonyára elvesztették sértetlen állapotukat, hiszen nem csak rám tette, rám dobta a nehéz tárgyakat. Arcom mostanra teljesen könnyáztatta lett. Folyamatosan szipogtam, s olykor kifújkáltam az arcomba lógó tincseket. Vártam a következő lépését.
- Ezeket már csak azért, hogy száz százalékig menjek. – vigyorgott, s háromszor teljes erejéből hason ütött. Fájdalmam már csak nyöszörgéssel tudtam kimutatni. Még egy utolsó csapást mért orcámra, majd eltávolodott tőlem. Zihálva nyugtatgattam magamat, miszerint már mindennek vége, s csak egy kicsit kell bírnom a fájdalmat. A tag eloldozott, majd óvatosan visszafektetett a matracomra. Egy lepedővel fedte be remegő, sajgó testem. Sóhajtott egy nagyot, s mint egy végszó kezdett el csörögni a telefonja. A mellettem elhelyezett székről levette zakóját, majd annak zsebébe nyúlt, s vette elő a rezgő tárgyat. Megnyomta a zöld gombot, s a füléhez emelte a készüléket. Hallgatózni próbáltam, de testem túlfáradt volt, s lélegezni is alig volt időm. Torkom égett, szemeim automatikusan csukódtak le. Egészen addig, míg egy mély baritonnal rendelkező pasa, azt nem állította, hogy Niall eltűnt. A hírek szerint valami rosszul sült el a legutóbbi átvételnél, s valaki meg is hallt. Niall-t és valami Lou nem kerültek elő. Mikor a férfi letette a telefont, egyből faggatni akartam, azonban ehhez is túl gyenge voltam. Lélegeztem pár nagyot, s újra megpróbálkoztam a beszéddel.
- Mi van Niall-el? – hangozz el a kérdésem, igaz akadozva; miden szó után meg kellett állnom levegőt venni. Nagy ára volt igaz ennek a mondatnak, hasizmaim ismét fájni kezdtek, s ennek következtében köhögtem is. A fájdalom nem kívánt szűnni. A velem szemben lévő alak csodálkozott a kérdésemen, utána minden szó nélkül hagyott egyedül.

*Niall szemszöge*


Már hallottam jönni a következő osztagot, mikor a terv közepénél tartottunk. Semmi esélye, hogy beváljon, de mindenképp meg kell próbálni. Gyorsabban kezdjük kapkodni magunkra a ruhákat. Túl sok idő ment el vele, hogy a két hullát a saját ruháinkba öltöztessük. Így is hanyagok voltunk, azonban mire beértek, mi már a padlón feküdtünk a katonák egyenruhájában. Kis idő múlva már kint találtuk magunkat, rengeteg hulla között. Az csodálatos, hogy idáig eljutottunk, de hogyan fogunk kijutni, mikor mindenhol örök vesznek minket körül. Résnyire kinyitottam a szememet, s ha jól láttam egy halottas kocsival viszik el az élettelen testeket. Luke-ra pillantottam, s tudtam, ugyan az a dolog jár a fejünkben. Ezek tényleg annyira kezdők, hogy nem veszik észre a tényt; mi teljesen ismeretlenek vagyunk. Egy jó szervezet alapszabály, hogy ismered a társaidat. Viszont, az is mutatja újoncúságukat, hogy pulzust sem néztek. Közeledett felénk valaki, mire gyorsan visszavettük a dermedtséget. Minket is a kocsiba tettek, s a jármű hamarosan el is indult alattunk. 

7 megjegyzés:

  1. Szia :) nagyon jó lett! Csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  2. Sziia*-* ez nagyon jo*-* ma találtalak meg és nem akartam elhinni hogy nincs következő rész.. siess kérleek

    VálaszTörlés
  3. Díjat kaptál mind a kettő blogomnál, nem muszáj mindkettőt elolvasni, amelyik szimpatikusabb.
    http://egyeujeletkezdete.blogspot.hu/2015/05/dij.html
    http://asotetoldalon.blogspot.hu/2015/05/dij.html

    VálaszTörlés
  4. Szia! Mikor lesz új rész? Már nagyon várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés